Gyorsabb, tágasabb és tisztább. Így mutatta be a 100 millió eurós költségvetéssel kifejlesztett új szuperexpresszt az Alstom, amely már nem a TGV, hanem annak utódaként az AGV (Automotrice a Grande Vitesse, nagy sebességű önmotoros) nevet kapta.
Az AGV átlag utazósebessége elérheti az óránkénti 360 kilométert, amely harminccal több, mint a 27 évvel ezelőtt forgalomba állított TGV-é. A negyedik generációs nagysebességű vonat 25 százalékkal kevesebb energiát fogyaszt elődjeinél.
A Pegazus nevű prototípus egyik legjelentősebb újítása, hogy a Siemens-vonatokhoz hasonlóan minden egyes vagonját külön motor hajtja, míg a hagyományos TGV-nek csak két motorja van; a vonat elején és a végén. Az energiatakarékos motorral rendelkező vagonoknak köszönhetően az AGV egyszerre összesen 650 utast tud szállítani (7-14 vagonnal), azaz húsz százalékkal többet, mint a jelenlegi TGV-k.
Legfőbb konkurenseit, a Siemenst és a Bombardiert megelőzve az Alstom önállóan, a francia állami vasúttársaság (SNCF) közreműködése nélkül fejlesztette ki új prototípusát, amelyet elsősorban exportra szán. Az olasz magántulajdonú Nuovo Trasporto Viaggiatori (NTV) vasúttársaság egy harminc évre szóló szerződésben már 25 AGV-t rendelt 1,5 milliárd eurós értékben. Az első vonatok várhatóan 2011-től állnak forgalomba az olasz vasútvonalakon.
A Stuttgarter Zeitung és a Hannoverische Allgemeine Zeitung értesülés szerint az eddig a nagy sebességű ICE-ket a Siemenstől rendelő német Deutsche Bahn vasúttársaságnak egy maximum 15 vonatra szóló pályázati felhívásán is előnyös helyzetben van az Alstom. A német vasúttársaság szóvivője szerint ugyanakkor még korai lenne arról nyilatkozni, hogy ki az esélyesebb. A döntés nyár előtt várható, de a Siemens egyelőre még nem is határozott arról, hogy részt kíván-e venni a pályázaton.