3p

Júliustól Christophe Gourlet veszi át Frédéric Ollier helyét a sanofi-aventis/Chinon magyarországi vezérigazgatói székében - jelentette be a cég kedden Budapesten sajtótájékoztatón.

Frédéric Ollier hat évig állt az idén 100 éves fennállását ünneplő cég élén. A sanofi-aventis csoportnál 1993 óta dolgozó Christophe Gourlet úgy vélte, a legfőbb feladat Magyarország elszomorító népegészségügyi mutatóinak megváltoztatása, az emberek egészségi állapotának javítása. Mint mondta, ez az egészségügyi szereplők stratégiai összefogásával, valamint a kormányzattal kialakított partnerséggel érhető el. Véleménye szerint a kormányprogramban is szereplő, betegközpontú egészségügy kialakítása a helyes irány, amelyben a betegek nem az egészségügy elszigetelt szereplői, hanem az egészségüggyel kapcsolatos döntések az ő érdekükben, az ő bevonásukkal történnek.

Az új vezérigazgató hozzátette, hogy a betegközpontúságnak nélkülözhetetlen eleme a prevenció, az egészséges életmódra való ösztönzés is. "Az innovációnak nemcsak a kutatás-fejlesztésben kell megvalósulnia, hanem az egészségügyben is, azaz szükség van olyan új, innovatív szemléletre és megoldásokra, amelyek növelik a hatékonyságot és csökkentik az ellátás, terápia költségeit. Ebben kívánunk partnerei lenni az egészségügy meghatározó szereplőinek és döntéshozóinak" - tette hozzá Gourlet.

A magyarországi árbevételének évről-évre több mint 20 százalékát kutatás-fejlesztésre (K+F) költő vállalat számos beruházást is végrehajtott az elmúlt időszakban: a Miskolc melletti Csanyikvölgyben előretöltött fecskendőket gyártó üzemet hoztak létre, Veresegyházon a tablettagyártó-üzem utolsó fázisát adták át, Nagytétényben pedig bővítették a Kelet-európai és szovjet utódállamokat vakcinával és egyéb készítményekkel ellátó logisztikai bázisát. Újpesten, a vállalat központi telephelyén Frédéric Ollier vezetése alatt átadtak egy új K+F központot, és a klinikai tesztelésekhez szükséges hatóanyaggyártás egyik központja is Újpestre került.

A távozó vezérigazgató ugyanakkor felhívta a figyelmet, hogy egy olyan nemzetközi vállalatcsoporton belül, mint a sanofi-aventis, az egyes országok egymással versenyeznek a projektekért. Magyarország csak akkor lehet versenyképes, ha támogató, ösztönző környezetet teremt a beruházásoknak és innovációnak - hangsúlyozta. A távozó vezérigazgató kiemelte: az utóbbi években sikerült megerősíteni a gyógyszeripar fontosságát a magyar gazdaságban, továbbra is szükség van azonban a párbeszédre a kormány és a gyógyszeripar között, ezt az is alátámasztja, hogy a vállalat az értékesítet termékek 80 százalékát exportálja, így a gazdaság egyik hajtóereje.

A sanofi-aventis csoporthoz Magyarországon a kutatás-fejlesztéssel és gyártással foglalkozó Chinoin Zrt. gyógyszergyár tartozik, továbbá a kereskedelmi tevékenységet folytató Sanofi-Aventis Zrt. A cég több mint 2.500 embert foglalkoztat, árbevétele 2009-ben több mint 300 milliárd forint volt. A cég 2009-ben 11 milliárd forintot költött kutatás-fejlesztésre, és idén is ennek a szintnek a fenntartását szervezi. A sanofi-aventis - a világ negyedik legnagyobb gyógyszeripari vállalata forgalom szerint - 2009-ben 29,3 milliárd euró (8.352 milliárd forint) árbevételt ért el. A cégcsoport világszerte több mint 100 országban van jelen, és közel 100.000 alkalmazottat foglalkoztat.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!