2p

A Scania két új, Magyarországért felelős vezetőt nevezett ki május 1-től: Peter Hornig (54) lesz a Scania közép-európai régiójának új vezérigazgatója, míg Carl-Fredrik Zachrisson (37) vezeti majd a Scania Hungária Kft.-t.

Peter Hornig

A Scania közép-európai régiója három országot foglal magába: a Cseh Köztársaságot, a Szlovák Köztársaságot és Magyarországot. Az újonnan kinevezett Peter Hornig ennek a területnek lesz a vezérigazgatója, áll a társaság közleményében.

Peter Hornig 1977-ben szerezte diplomáját üzleti tanulmányok szakon. Tizennégy évig dolgozott a Mercedes-Benznél, ahol különböző pozíciókat töltött be. 1995-ben sales menedzserként csatlakozott a Scania Németországhoz, majd értékesítési igazgató lett Németországban és Ausztriában.

Carl-Fredrik Zachrisson a svéd Tengerészeti Akadémia elvégzése után a Stockholmi Egyetemen tanult gazdasági és üzleti ismereteket, majd 1998-ban gyakornokként csatlakozott a Scania értékesítési és marketing csapatához. Két év múlva a német, svájci és osztrák piacot koordinálta, amit három évig Olaszország és Ausztria értékesítési menedzseri pozíciója követett.

Carl-Fredrik Zachrisson

Ezek után újabb három éven át a nemzetközi flottaeladásokért felelt. 2006-tól a Scania közép-európai régiójában a szerződéses szervizpartnerek és a használt gépjárművek tartoztak a hatáskörébe. Pályafutásának legújabb állomásaként május elsejétől vette át a Scania Hungária Kft. ügyvezető igazgatói pozícióját.

Bengt Thorsson, a Scania közép-európai régiójának korábbi vezetője a vállalat központjában, Södertaljében folytatja pályafutását, ahol a Scania északi régióját fogja irányítani. Ennek keretében Skandináviáért, Németországért, Ausztriáért, Svájcért, Lengyelországért, a balti államokért, a Cseh Köztársaságért, a Szlovák Köztársaságért és Magyarországért felel mostantól.

További karrier híreket Egyről a kettőre rovatunkban olvashatnak. 

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!