1p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

A felügyelő bizottság és az igazgatóság élére Jacques Pithois személyében új elnököt választottak Démász Rt.-nél.

A francia Electricité de France (EdF) többségi tulajdonában lévő társaság közleménye szerint a részvényesek a 2009. évi rendes közgyűlés napjáig az igazgatóság tagjává választották Jacques Pithois-t, az EdF Hungária Kft. felügyelő bizottsági tagját. A közgyűlést követő igazgatósági ülésen Jacques Pithois-t az igazgatóság elnökévé is megválasztották. A korábbi elnök, Dervarics Attila volt, akinek lemondását október 6-án jelentette be a társaság.

A 61 százalékos részvételi aránnyal megtartott közgyűlés döntése alapján az igazgatóság tagja lett Marianne Jouve, a szintén EdF tulajdonú Budapesti Erőmű Rt. igazgatósági tagja, a Démász felügyelő bizottságának most leköszönt tagja és elnöke. A felügyelő bizottság tagjává választották Brice Allemant, aki a Budapesti Erőmű Rt. felügyelő bizottsági tagja, valamint Patrick Luccionit, aki a szlovák Stredoslovenska Energetika, a.s. igazgatóságának elnöke. Brice Allemant a közgyűlést követő felügyelő bizottsági ülésen elnökké választották.

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!