1p

Újabb tizenöt százalékkal csökkenti termelését az esztergomi Suzuki tudatták a hét elején a vállalat minden részlegében - értesült az MTI csütörtökön a gyár több, névtelenséget kérő dolgozójától, a cég illetékesei az információt nem erősítették meg.

A 220 ezer darab helyett idén már csak 184 ezer személyautó legyártását tervezik - hangzott el a termelési értekezleten a dolgozók szerint. A Suzuki kommunikációs igazgatója, Ruska Viktória az MTI megkeresésére kijelentette: a termelési értekezleten elhangzott információk nem publikusak, a gyár a tervezett darabszámot hivatalosan nem módosította.

A vállalat december elejétől 1200 fővel leépítette dolgozóinak létszámát és a gyár hetente öt napot termel, két műszakkal. Az éjszakai műszak és a szombati munka megszűnése miatt a dolgozók bére is kevesebb lett - közölte a cég korábban az MTI megkeresésére.

A Magyar Suzuki Zrt. tavaly 280 ezer gépjárművet gyártott, azonban piaci fejleményeket követve a terveket havonta felülvizsgálják.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!