3p

Három kartellperben is a Gazdasági Versenyhivatalnak (GVH) adott igazat a bíróság. Jogerős ítélet születtet két informatikai és elsőfokú döntés egy vadgazdálkodó vállalkozások között létrejött versenykorlátozó megállapodás ügyében. A két esetben összesen 114,4 millió forint bírságot rótt ki a GVH.

Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata még 2003. június 25-én írt ki hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos közbeszerzési eljárást egy integrált pénzügyi gazdasági rendszer bevezetésére. A GVH Versenytanácsa szerint a döntően e-mail formátumú bizonyítékok alapján megállapítható volt, hogy a Synergon és az SAP a tender kapcsán olyan megállapodást kötött, amely alkalmas volt a verseny eredményének befolyásolására. Emiatt a két vállalkozás 7,2-7,2 millió forint bírságot kapott a GVH-tól.

A döntést az elmarasztalt cégek bíróság előtt támadták meg, de előbb 2007 novemberében a Fővárosi Bíróság, majd ez év novemberében a Fővárosi Ítélőtábla is elutasította keresetüket. Ez pedig azt jelenti, hogy a GVH jogerősen állapította meg, hogy a két vállalkozás kartellezett, és jogosan szabott ki rájuk emiatt 7,2-7,2 millió forint bírságot is.

Ugyancsak nemrégiben született döntés egy másik informatikai kartell ügyében is. A versenyhivatal ebben megállapította, hogy az Albacomp Rt. és a Synergon Rt. a Paksi Atomerőmű Részvénytársaság részére "a produktív üzemben működő Oracle Applications humán- és bérszámfejtési rendszer bevezetett moduljainak felülvizsgálatára és a verzióváltás megvalósítására, valamint a rendszer funkcionális körébe tartozó egyéb humán vonatkozású alkalmazásfejlesztések megvalósítására tanácsadói és projektvezetői szerepkörben" nyújtandó szolgáltatásra vonatkozó projekt elnyerése érdekében versenykorlátozó megállapodást kötöttek egymással. A GVH a cégekkel szemben tízmillió forint bírságot szabott ki.

A döntés ellen a két vállalkozás fellebbezett, de ez év februárjában előbb a Fővárosi Bíróság, majd pedig novemberben jogerősen a Fővárosi Ítélőtábla is a hatóságnak adott igazat - áll a szerkesztőségünkhöz eljuttatott sajtóközleményben.

A harmadik ügy előzménye az volt, hogy a GVH a bérvadászati piacot vizsgáló eljárása során észlelte, hogy a vadhús-felvásárlási piacon a gazdasági verseny korlátozására alkalmas ármegállapodás jött létre a piaci szereplők között. Ennek kivizsgálására 2003 szeptemberében eljárást indított a Vadgazdasági Termékek és Szolgáltatások Terméktanács és vadhús-felvásárlásban érdekelt tagjai ellen. A GVH az eljárás során megállapította, hogy a terméktanács 2000. augusztus 28. és 2004. április 8. között a tagságot kötelező, de az egész vadhús-felvásárlási piacra tovább gyűrűző nagyvad-felvásárlási árakat határozott meg 11 alkalommal. Emiatt a terméktanács 80 millió forint bírságot kapott. Az érintett a döntés ellen fellebbezett, de az első fokon eljáró Fővárosi Bíróság a keresetét elutasította.

Menedzsment Fórum 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!