Hozzátette: mivel a munkabeszüntetést felfüggesztő döntést péntek 11 órakor hozták meg, arról időben tudták értesíteni a vidéki alapszervezeteket. Az elnök szerint a menetrend szerinti közlekedés szombat hajnalra állhat helyre.
Hétvégén is tárgyalnak
A VDSZSZ szombaton 15 órakor a MÁV Zrt.-vel, míg vasárnap tíz órakor a MÁV Start Zrt.-vel folytatja a tárgyalásokat annak érdekében, hogy a MÁV dolgozói részesüljenek a MÁV Cargo privatizációs bevételéből, illetve a kiszervezett három társaságnál hajtsanak végre tíz százalékos többlet béremelést.
Gaskó István szerint a pénteki kilenc órás sztrájk a terveik szerint zajlott, mert a vasúti közlekedés megbénult. Adatai szerint a szolgálatban lévők 75 százaléka nem vette fel a munkát, a műhelyekben pedig csaknem teljes volt a részvétel.
Ezt megerősítette Gerencsér László, a VDSZSZ gépészeti dolgozókért felelős ügyvivője, aki közölte: a szolnoki vasúti műhelyben a dolgozók 95 százaléka részt vett a sztrájkban, és a térségi gépészeti központokban is szinte mindenki csatlakozott az akcióhoz.
Gaskó: Kóka megígérte
Gaskó István megerősítette: a cég és a szakszervezet képviselői közötti péntek délelőtti megbeszélések eredménytelenül zárultak mind a követelésekről, mind a sztrájk ideje alatt nyújtandó elégséges szolgáltatásról.
"Azt tapasztaltuk, hogy a MÁV képviselői nincsenek szakmailag felkészülve a tárgyalásokra, így például törvénytelennek ítélik a pénteki munkabeszüntetést" - hangsúlyozta az elnök.
Gaskó István emlékeztetett a VDSZSZ és az akkori gazdasági és közlekedési miniszter, Kóka János közötti 2005-ben született szóbeli megállapodásra, amelyben a tárca vezetője állítólag ígéretet tett arra, hogy a MÁV Cargo privatizációs bevételeiből a dolgozók is részesülhetnek. E megegyezéskor jelen volt Kákosy Csaba, a GKM akkori kabinetfőnöke, jelenlegi gazdasági és közlekedési miniszter.
GKM: nem volt ígéret
Ábrahám Gergely, a GKM szóvivője szerint azonban ilyen megállapodás sem írásban, sem szóban nem jött létre. Emlékeztetett arra, hogy 2005-ben valóban felmerült a dolgozói tulajdonszerzés lehetősége a szakszervezetekkel folytatott tárgyalásokon, az akkori miniszter ezt azonban egy hosszabb távra szóló - például a reálbéremelés mérséklését is tartalmazó - megállapodás esetén tartotta volna elképzelhetőnek. Megegyezés azonban végül nem született.
A szóvivő felvetette: az már mintegy nyolc hónapja ismert, hogy öt százalék tulajdonrészhez juthatnak a Cargo munkavállalói. Különös, hogy a VDSZSZ, amely együttműködést mutatott a privatizáció során, korábban nem emelte fel a szavát.
Ábrahám Gergely hangsúlyozta: a VDSZSZ irreális követeléseivel nemcsak a MÁV Cargo, hanem az egész vállalatcsoport jövőjét veszélyezteti.
A VDSZSZ elnöke szerint az említett ígéretről ugyan jegyzőkönyv nem készült, de a szóbeli megállapodást a Polgári törvénykönyv hitelesnek ismeri el.
Sztrájk-szünet-sztrájk?
Gaskó István megerősítette, hogy mindaddig, amíg nem születik számukra elfogadható egyezség, olyan sztrájktechnikát dolgoztak ki - sztrájk, felfüggesztés, sztrájk -, amit szerinte a nyugati demokráciákban évtizedek óta alkalmaznak. Célja, hogy egyrészt minél kevésbé fáradjanak el a vasúti dolgozók, másrészt csak időlegesen bénuljon meg a vasúti közlekedés.
MTI/Menedzsment Fórum