Az öt felperes azután indított pert a világ legnagyobb számítógép- és nyomtatógyártója ellen, miután a társaság magánnyomozókat bérelt fel, hogy derítsék ki, ki informálja a CNET Network Inc. és a The Wall Street Journal munkatársait az igen érzékeny céges információkról.
A magánnyomozók rögzítették az elnökségi tagok és a riporterek telefonbeszélgetéseit, ismerte el tavaly a HP. A felperesek - köztük a CNET és az Associated Press újságírói és családtagjaik - nem hozták nyilvánosságra, hogy milyen jellegű "sérüléseket" szenvedtek, jelentette a Reuters hírügynökség.
Ryan Donovan, a HP szóvivője elmondta, hogy meglepődtek az újságírók döntésén, és meg fogják védeni magukat. A társaság azonban bocsánatot kért a riporterektől, és egy igen értékes ajánlatot tettek nekik az ügy elrendezésére - tette hozzá.
A botrány kirobbanásának a vállalat akkori elnöke, Patricia Dunn lett az egyik "áldozata", és az Egyesült Államokban kongresszusi vizsgálat indult a magánnyomozás ügyében. Azonban egy kaliforniai bíró elutasította a vádakat a HP korábbi etikai főnöke és két magánnyomozó ellen, valamint Dunnt is ártatlannak találták.