4p

Az utóbbi hetekben több jelentős felvásárlást is bejelentettek az Egyesült Államokban és Nyugat-Európában, azonban várhatóan nem térnek vissza a válság előtti körülmények. Itthon egyelőre kisebb tranzakciók vannak csak, de már látszik, hogy megmozdult a piac. Mfor.hu-háttér.

Tavaly ősszel még arról számoltunk be, hogy a vállalatfelvásárlások piacát is érzékenyen érintette a válság elsősorban a hitelek befagyása miatt, az utóbbi időben azonban már látszanak az oldódás jelei. Elsősorban tőlünk nyugatra jelentettek be jelentős ügyleteket, de már itthon is megmozdult a piac - mondta az mfor.hu kérdésére Nagy Kálmán, a Concorde Vállalati Pénzügyek ügyvezető igazgatója.

Több milliárd dollár mozdult meg


Hétfő reggel jelentették be, hogy a brit Cadbury elutasította az amerikai Kraft Foods 16,7 milliárd dolláros felvásárlási ajánlatát, így egyelőre nem jön létre az üzlet. Az utóbbi hetekben nem ez volt az egyetlen olyan felvásárlási hír, mely több milliárd dolláros összegről szólt.

A Disney a közelmúltban jelentette be, hogy 4 milliárd dollárért megveszi a Marvel képregénykiadót, illetve hasonló összeget emlegetnek a T-Mobile brit részlegével kapcsolatban is, melyet most kívánnak értékesíteni. A hírek szerint a Vodafone és a Telefónica is érdeklődik a szigetországi mobilcég iránt.

Az utóbbi időben a vállalatfelvásárlások közül talán az Opel kapta a legnagyobb figyelmet, a német autógyár eladása már hónapok óta húzódik, és továbbra sem tudni, hogy az amerikai General Motors végül kinek "passzolja el". A legesélyesebb jelölt az osztrák-kanadai Magna és az orosz Sberbank és a Gaz által alkotott konzorcium, azonban szóba jöhet még a belga RHJ pénzügyi befektető is. (Ugyanakkor az elmúlt napok hírei alapján az is elképzelhető, hogy a GM mégsem adja el európai autógyártóját.)

A fenti hírek mind arra utalnak, hogy talán megmozdult valami a vállalatfelvásárlások piacán azok után, hogy tavaly a válság következtében lényegében befagytak a tranzakciók.

"Valamelyest kezdenek oldódni a hitelpiacok, elsősorban ennek köszönhető, hogy a vállalatfelvásárlások is beindulni látszanak" - válaszolta kérdésünkre Nagy Kálmán, a Concorde Vállalati Pénzügyek ügyvezető igazgatója. A szakember szerint azonban azt még nem tudni, hogy ez mennyire lesz tartós, ugyanis egyelőre a gazdaság kilábalásáról sem egységesek a vélemények.

"A fokozatos javulás mellett nem várható, hogy visszatérnek a válság előtti régi szép idők" - figyelmeztet Nagy Kálmán.

Itthon is megmozdult valami


A Concorde szakértője szerint a Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban megfigyelhető javulás nálunk is érezteti hatását, kezd beindulni a piac. Egyelőre azonban csak kisebb tranzakciókat lehet megfigyelni, az utóbbi hónapokban nem volt jelentős bejelentés.

"A közeljövőben sem számítok arra, hogy jelentős bejelentésdömping kezdődne magyar vállalatfelvásárlásokkal kapcsolatban" - vélekedik Nagy Kálmán. Hozzátette: a javulás például abban figyelhető meg, hogy olyan ügyleteknél, ahol korábban hónapokig nem tudtak előrelépni, most újra elkezdődtek a tárgyalások.

A Concorde Vállalati Pénzügyek első embere szerint részben az időbeli eltolódással, részben pedig a magyar piac kis méretével magyarázható, hogy nálunk még nincsenek komoly tranzakciók. "Mindezek mellett a fiskális megszorítások és a bankok mérlegszűkítése sem tesz jót a felvásárlási piacnak" - teszi hozzá.

Az utóbbi hónapok legnagyobb jelentőségű ügylete magyar szempontból a Borsodi Sörgyár eladása lehetett volna, azonban kevés volt a jelentkező az Anheuser Busch-InBev közép-kelet-európai portfóliójára, így végül nem adta el a cég. Ráadásul valószínűleg nem kapta volna meg a sörgyártó a remélt 2,6 milliárd dollárt az eszközökért, mivel a mostani helyzetben minden cég nehezebben jut hitelhez, így terjeszkedni sem tud - indokolták a lépést akkor a szakemberek.

Beke Károly

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!