2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Az IBM székesfehérvári gyárának bezárása miatt elbocsátásra kerülő dolgozók 30 cégtől mintegy ötezer állásajánlat közül válogathatnak - közölte a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium államtitkára.

Csizmár Gábor elmondta: a munkahelyek közül 2.400-at Fejér megyében, 1.400-at más megyékben, ezret pedig Budapesten kínáltak fel a vállalkozások. Az államtitkár hangsúlyozta: az IBM székesfehérvári gyárának vezetése és a szakszervezetek között az elbocsátásokkal és a leépítésre kerülők juttatásaival kapcsolatosan korrekt megegyezés jött létre.

A leépítések 2003. január 2-án kezdődnek a gyárban. Az elbocsátásra kerülők közül 2.057-en Fejér megyeiek, 1.470-en más megyékből jártak dolgozni a székesfehérvári üzembe. Az államtitkár elmondta: a gyár bezárásával kapcsolatos bejelentést követően azonnal megnyitott kihelyezett munkaügyi irodában eddig háromezren kértek információt, tanácsot.

Mivel a gyárban november 30-án leáll a termelés, decembertől a székesfehérvári, városi munkaügyi központban külön részleg foglalkozik majd az IBM volt dolgozóival, és kíséri figyelemmel a sorsuk alakulását. A székesfehérvári Regionális Munkaerőfejlesztő- és Képző Központ már decemberben 90-100 dolgozó számára indít képzést.

Csizmár Gábor bejelentette: az IBM-től elbocsátottak vállalkozóvá válásának segítésére, illetve az őket foglalkoztató vállalatok támogatására hitelkonstrukciót hozott létre Székesfehérvár önkormányzata, a Székesfehérvári Regionális Vállalkozásfejlesztési Alapítvány és az IBM. A hitelkonstrukciót 300 millió forinttal támogatja a cég - mondta az államtitkár.

Beszámolt arról is: bár az IBM-től még nem kapta meg a leépítésre kerülők pontos adatait tartalmazó teljes listát a Fejér Megyei Munkaügyi Központ, már elkészült a gyárbezárással kialakult foglalkoztatási helyzet kezelésére kidolgozott komplex munkaerő-piaci program, amit a héten tárgyal meg a megyei munkaügyi tanács. Az IBM infrastruktúrájának hátrahagyásával kapcsolatosan még nem született döntés - mondta Csizmár Gábor.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!