2p

Ismét a szokásos, a gazdasági válság előtti termelés folyik a gyulai húskombinátban, miután a tulajdonos újabb 300 millió forint tőkét biztosított a nagyüzemnek - erősítette meg a Békés Megyei Online értesülését az MTI-nek a vezérigazgató hétfőn.

Ruck János elmondta: a tavaly ősszel likviditási válságba került cég az idei esztendő első felében megközelítőleg 25-30 százalékkal csökkentette a termelését, mert nem bírta finanszírozni az alapanyag-felvásárlását.

A csökkentett termeléshez szükséges beszerzéseket a tulajdonos, a nádudvari székhelyű Hage-Nagisz-csoport 400 millió forintos pénzügyi injekciója is segítette az első öt hónapban.

A mostani, újabb 300 millió forintos pénzügyi átcsoportosítás a húskombinát javára pedig azt eredményezte, hogy a húsüzem termelése visszaállt a tavalyi, válság előtt bázisra.

Így a kolbászüzem ismét két műszakban, míg a szárazárukat, közöttük a gyulai májast előállító üzem ismét teljes egy műszakban dolgozik.

Ruck János emlékeztetett arra, hogy az év első felében előfordult, hogy csak négy napot dolgozott a vállalat majdnem ötszáz munkavállalója.

A vezérigazgató értékelése szerint az összesen 700 millió forintos új forrás eredményeként a társaság nem veszítette el a piacait, emellett jelzés a cég partnereinek, hogy a tulajdonosok bíznak abban, hogy most már rövidesen megkapja a cég a kormány által ígért hitelgaranciát.

A nagyüzem ugyanis egymilliárd forintos forgóeszköz-hitelre várakozik a számlavezető bankjától, amelyhez a Magyar Fejlesztési Bank Zrt. adna ki 80 százalékos garanciát.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!