2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

A Barclays brit bankház a vártnál nagyobb mértékű, 92 százalékos éves szintű profitnövekedést jelentett 2009-ről kedden.

A társaság beszámolója szerint az adózás előtti nyereség tavaly 11,6 milliárd font (3.600 milliárd forint) volt. A Reuters elemzői konszenzusa alapján 11,2 milliárd font profitra lehetett számítani. Egy évvel korábban 6,1 milliárd font nyereséget ért el a Barclays.

Egyszeri tételek nélkül, a folytatódó tevékenységekből 2009-ben 3,8 milliárd font adózás előtti nyereség származott, szemben az egy évvel korábbi 2,6 milliárd után. A bevétel 34 százalékkal 31 milliárd fontra nőtt.

Az eredményt részben a befektetési banki ágazat teljesítményének tulajdonítják a cégnél. A Barclays Capital nyeresége éves szinten 89 százalékkal 2,5 millió fontra nőtt tavaly, a területen megindult élénkülés és a részleg expanziójának hatására. A társaság tavaly átvette a Lehman Brothers amerikai üzleteit, és terjeszkedett Ázsiában és Európában is.

A nyereséget a vagyonkezelői üzletág, a Barclays Global Investors (BGI) értékesítése is növelte. A részleget 9,678 milliárd eurónak megfelelő összegért vásárolta meg az amerikai BlackRock Inc. Ez volt a második legnagyobb értékű tranzakció tavaly a pénzügyi szolgáltatások piacán Európában.

John Valery, a Barclays vezérigazgatója, és Robert E. Diamond, a társaság elnöke 2008-hoz hasonlóan tavaly is lemondott a prémiumáról.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!