2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Bruttó 50 ezer forint fölötti vásárlás esetén az eladó köteles az értékesített áru megnevezését, annak egyedi azonosítását lehetővé tevő adatait tartalmazó számlát kiállítani akkor, ha az értékesítés bármelyik termékből eléri vagy meghaladja a háztartásban szokásos mennyiséget - tartalmazza a pénzügyi tárcánál készülő rendelet tervezete.

A Pénzügyminisztérium tájékoztatása szerint a rendelettel - amelynek legújabb változata a korábbinál enyhébb feltételeket szab, hiszen a december elején napvilágot látott tervezetben még 20 ezer forint volt a határ, ameddig nem változtak volna a szabályok - a kereskedők érdekvédelmi szervezetei is egyetértenek. A közlemény szerint ötvenezer forint fölött az eladó, a vevő szándékától függetlenül köteles az előírásoknak megfelelő számlát kiállítani.

A háztartásban szokásos mennyiség paramétereit a jövedéki termékek esetében a jövedéki törvény határozza meg, míg egyéb áruk esetén a készülő rendelet 500 forintos egységár alatt fajtánként 100, 500 és 5.000 forint között 10, 5.000 forintos egységár felett pedig fajtánként 5 darabban állapítja meg. Más áruk esetén a háztartásban szokásos mennyiség ötszörösét meghaladó vásárlásnál a vevőnek igazolnia kell áfa alanyiságát is. A PM úgy véli, hogy a megújított feltételrendszerű rendelet várhatóan alig okoz majd fennakadást a hétköznapi életben, miközben sikerül a feketekereskedelmet visszaszorítani.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!