Ma még nehéz választ adni arra a kérdésre, hogy divatos dolog e "tisztességes" árukat venni, esetleg a brit vásárlók a lelkiismeretük megnyugtatását várják az etikus módon előállított termékektől, vagy valóban tudatossá vált a 21. század fogyasztója. Az mindenesetre tény, hogy a szigetországban mind többen vásárolnak olyan termékeket, amelyek az etikus árukat jelölik. Az igazolást azok kaphatják meg, akik bizonyítják, hogy a gyártás során nem vesznek igénybe gyermekmunkát, nem zsákmányolják ki a fejlődő világ termelőit.
Noha ezek a termékek a hagyományos cikkeknél drágábban érhetők el, az élelmiszerpiacon a BBC beszámolója szerint egyre nagyobb az igény. Az elmúlt években az etikus áruk forgalma 40-90 százalékos évi növekedést produkált, és a szakemerek szerint a piac az idén eléri a százmillió fontot. Ez természetesen már a nagy láncok számára is kellően vonzó piacméretet jelent, így a héten a Tesco saját márkájú "tisztességes" terméket vezetett be, míg a Co-op lánc illetékesei a termékválaszték növeléséről számoltak be.
Kapcsolódó anyagok
Etikusabbak lettek az amerikai cégek?
A hipermarketnek is üzennek a gyártók
Változásra kényszerítik a vásárlók az áruházakat
Az úgynevezett etikus termékek iránti kereslet a briteknél erőteljesen növekedett, amely a kereskedelmi láncokat is változtatásra ösztönzi, többek között új márkák jelennek meg a polcokon.