1p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Varga Mihály pénzügyminiszter pénteki tájékoztatóján úgy ítélte meg, hogy összességében 2001-ben kiegyensúlyozottan alakultak az államháztartás folyamatai.

A központi költségvetés a tervhez képest jobban teljesített, míg a társadalombiztosítás alapjai, illetve a helyi önkormányzatok egyenlege - az előzetes adatok alapján - rosszabb lett a vártnál.

Varga Mihály 2002-re vonatkozóan 3,5-4 százalékos éves GDP-növekedést vár, megítélése szerint az infláció idén éves szinten 5-6 százalék lesz, de év végére várhatóan 4,5 százalékra mérséklődik. Idén az államháztartás hiánya a GDP-hez mérten 3,2 százalék lesz.

A tájékoztatón kiosztott - előzetes adatokra épülő - táblázat szerint tavaly az államháztartás 483,8 milliárd forintos deficittel zárt, ami 16,4 milliárd forinttal jobb a tavalyi módosított előirányzathoz képest, és a GDP 3,3 százaléka.

Varga Mihály szerint a folyó fizetési mérleg deficitje 2002-ben 1-1,5 milliárd euró lesz.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!