2p

Új, a Zwack Unikumhoz megejtő hasonlatosságokkal rendelkező gyomorkeserű jelenik meg a hazai piacon a hétvégén Hungaricum néven a Győri Likőrgyár gondozásában.

Új, a Zwack Unikumhoz megejtő hasonlatosságokkal rendelkező gyomorkeserű jelenik meg a hazai piacon a hétvégén Hungaricum néven a Győri Likőrgyár gondozásában - jelentette a Magyar Hírlap. A két legnagyobb magyar szeszgyártó cég kölcsönösen pert indított, súlyos jogsértéssel vádolva egymást.

A Zwack szerint, mértékét tekintve példa nélküli jogsértő lépésről van szó. A társaság többszörös védjegybirtoklás és tisztességtelen versenycselekmény miatt indított pert március 5-én a Győri Likőrgyár ellen a Fővárosi Bíróságnál. A Zwack felvetette a fogyasztók megtévesztésének kérdéskörét is.

A mintegy kétszáz éves Unikum gyártója a hét során több nagykereskedőnek is küldött levelet, melyben felhívja a cégek figyelmét a Zwack jogi álláspontjára. Birtoklás esetén a kereskedők is felelősséggel tartoznak a Hungaricum forgalmazásáért. A Győri Likőrgyárat is felszólították, hogy szüntesse be a Hungaricum gyártását.

A Győri Likőrgyár is pert indított a Zwack ellen, mégpedig azon levelek miatt, melyet a hazai szeszesital-forgalmazó a kereskedőknek küldött. Ebben védjegybitorlónak minősítette a Hungaricum gyártóját. Győr azzal védekezik, hogy ugyanúgy kísértetiesen hasonlít a Garrone a Martini vermutra, az oroszoknál már forgalomban levő Stolica, a Stolichnaya-hoz, vagy a Győri Likőrgyár által forgalmazott Győri vilmoskörte pálinka, a Zwack Pataki vilmoskörte pálinkájához.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!