2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

A Vodafone vezérigazgatója, Christopher Gent szerdán bejelentette, hogy lemond a társaság vezetéséről, és a helyét július végén Arun Sarin, az amerikai Accel-KKR Telecom vezetője veszi át.

Sarin korábban már dolgozott a Vodafone vezetésében, egy darabig az után, hogy a korábbi cégét, ahol elnök-vezérigazgató volt, az amerikai AirTouch Communications mobilszolgáltatót a brit Vodafone felvásárolta.

A világ legnagyobb mobilszolgáltatója, a Vodafone elnöke,Lord MacLaurin szerdán azt mondta, hogy a vezetőváltást már régebb óta tervezték, az megfelel a vállalat utódlási stratégiájának. A piacot mégis váratlanul érte a bejelentés, és a Vodafone részvénye esett, mert a befektetők gyanakodtak, hátha MacLaurin vagy Gent tud valamit, amit ők még nem.

Christopher Gent a Vodafone-t 1997 óta vezette, akkor a társaság piaci kapitalizációja 7,5 milliárd font volt - jelenleg 77 milliárd font, habár ez kevesebb, mint egyharmada a távközlési fellendülés közben két évvel ezelőtt elért csúcsnak. Gent jelentős tettei közé sorolják az amerikai AirTouchcsal való egyesülést 1999. januárban, 56 milliárd dolláros ügyletben, majd a német Mannesmann felvásárlását 2000. februárban, közel 180 milliárd euróért részvénycserével - az összeg a kétszerese volt az 1999. októberi első ajánlati árnak.

Mti-eco


LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!