Hámori Balázs közgazdász, egyetemi tanár szerint a bizalomvesztés az a pont, melyben a jelenlegi pénzügyi válság pszichológiai vonatkozásai a leginkább megragadhatóak. Kétféle bizalom létezik: az önbizalom, és a másokba vetett bizalom. Jelenleg mindkét vonatkozásban drámai megrendülés tapasztalható.
Az egyén sem bízik már abban, hogy átlátja a pénzügyeket, és megfelelő, jövedelmező döntéseket tud hozni, tehát nincs önbizalma, ugyanakkor a befektetési tanácsadókban, intézményekben, bankokban sem bízhat már, márpedig a modern pénz és pénzrendszer – a legegyszerűbben kifejezve - nem más, mint a hitel, illetve hitelrendszer. Ahhoz pedig, hogy a hitelen alapuló gazdaság működjön, elengedhetetlen a bizalom.
Még nem kerültünk bele a spirálba
A kormány mentőcsomagjaival ezt az elveszett bizalmat igyekszik helyreállítani, mert ez az egyetlen kiút a válságból. A bizalmat azonban elveszteni igen könnyű, ám visszaszerezni általában csak hosszú idő alatt lehet, ugyanúgy, mint ahogy a magánéletben is. A szakember szerint, ha most sikerül megakadályozni, hogy mélyebbre süllyedjünk a válságban, akkor is kellhet talán másfél-két év is ahhoz, hogy rendeződjenek a dolgok. Az igazi baj akkor kezdődik, ha a pénzügyi válság a termelésbe is begyűrűzik, hiszen ha leállnak a gépsorok, állások szűnnek meg, bérek esnek ki, azaz az emberek közvetlenül is megtapasztalják a válság jeleit. Csökken a fogyasztás, tehát egy lefelé húzó spirálba kerül a gazdasági rendszer.
Most ezt kell mindenképpen megakadályozni. Még nem kerültünk bele a spirálba, de nem zárható ki ez a lehetőség sem. Az emberek nagy része mindig késve reagál, így, ha még a kibontakozó tömeges pánikreakciók előtt sikerül a bizalmat intézményi szinten helyreállítani, bízhatunk abban, hogy nem terjed ki jobban a pénzügyi (és bizalmi) válság, és nem rántja magával az egész gazdaságot.
Szűk mezsgyén mozognak a kommunikációs lehetőségek
Az intézményközi, befektetői, és fogyasztói bizalom helyreállításában fontos szerepe van a kommunikációnak, amelyre a gazdaság szereplői nagyon érzékenyen reagálnak. A hatékony kommunikáció ilyen szélsőséges helyzetekben viszont csak szűk sávban mozoghat. A bárdolatlanul eléjük tárt teljes igazság megbéníthatja az embereket (hiszen a bonyolult pénzügyi konstrukciókat és azok összefüggéseit nem ismerik), de ennél sokkal nagyobb bajt okozhat a gondok elkendőzése, a legkevésbé sem kegyes hazugságok. Sajnos mindkét fajta kártékony kommunikációra látunk már példákat.
A másik tényező, a befogadók részről, amivel számolni kell az, hogy az emberek nem tudják elválasztani a komoly és kevésbé komoly információkat, így azok mennyiségével is vigyázni kell. „Véleményem szerint a kormány és az üzleti világ kommunikációja azonban nagyjában-egészében megfelelő volt eddig, gyorsan és határozottan reagáltak. Most a kommunikáción túl hathatós gyakorlati lépéseket kell tenni – azok hordozhatják a legjobb és a legmegnyugtatóbb üzeneteket az intézmények és az emberek számára.” – mondja Hámori Balázs.
Faragó Klára, gazdaságpszichológus, egyetemi tanár egyetért azzal, hogy a válság döntő részben pszichológiai jellegű. Mint, ahogy a tőzsdét is az egyének gondolkodása, és döntése befolyásolja, ugyanúgy igaz ez makrogazdasági szinten is. A bizalom elvesztése kihat a gazdasági folyamatokra, Magyarországon pedig az intézményekbe vetett bizalom amúgy is nagyon alacsony szinten áll, tehát ez amúgy is egy gyenge pont.
A kritikus tömeg még nem mozdult meg
A szakember szintén nagy felelősséget tulajdonít a kommunikációnak, „még nem tört ki pánik az országban, tehát jó a kommunikáció.” – véli. A baj akkor van, ha a kritikus tömeg elindul, ebben az esetben óhatatlanul is kitörne a pánik. Ha például néhányan elkezdenének sorban állni a bankok előtt, bizonyára többen csatlakoznának hozzájuk, és megállíthatatlan lenne a folyamat. Mindenki az egyéni érdekeit venné figyelembe, azaz, hogy kimentse a saját pénzét, azzal pedig senki nem foglalkozna, hogy pont ettől omlik össze a rendszer, ez a gazdaságpszichológiában ismert fogoly-dilemma döntési helyzet: senki nem tudja, mit fog dönteni a másik, de az egyéni döntések határozzák meg a köz állapotát. Éppen ezért az újságíróktól is visszafogottságot követel ez a helyzet.
Akár jól is kijöhetünk
Az összefogás azonban az egyetlen jó dolog, ami történik mostanában. Ez egy nagyon fontos lépés ahhoz, hogy elkerüljük a pánikot, ha az emberek azt látják, hogy a politikusok is „összeszedik magukat”, talán a lakosság is tudatosabb lesz, felismeri, hogy neki is áldozatot kell hoznia. Közeledhetnek a nézetek, és még az is előfordulhat, hogy az ország - a pénzügyi veszteség mellett - nyer egy rég várt nemzeti összefogást.
Ennél borúlátóbb Csepeli György, aki szerint a káoszt pánik követi. A társadalmi folyamatok természeti jelenségként működnek, melyekbe nagyon speciális esetben lehet csak beavatkozni. A világ válsága régóta tart, a mostani pszichológiai mélypont csak hab a tortán. Ebben, és a változások irányában pedig nincs különbség az országok közt: a káosznak nincs határa.
„Kizökkent az idő”
A világ válsága a New York-i World Trade tornyok leomlásával vált nyilvánvalóvá. Az idő azóta sem zökkent vissza a megszokott rendbe. A káosz most tudatosul. A tudatosodás pedig önmegvalósító jóslatként működik, melynek következtében a helyzet egyre rosszabb lesz, hiszen egyre többen jönnek rá, hogy kizökkent az idő, és ráadásul hiányzik a hős, aki arra szánná életét, hogy helyre zökkentse azt. Magyarországon az emberek azért nem állnak sorban a bankok előtt, mert a többség máról holnapra él, adót, járadékot nem fizet, nincs megtakarítása, az államtól reméli, helyzete jobbra fordulását - hiába.
A bankokból inkább kivettek, mintsem betettek volna, így most a bankok idegesebbek, mint ügyfeleik, akik tartoznak nekik. A káosz rontja a pozitív alkalmazkodás esélyeit. Mindenki menekülni akar, de külön-külön. Senki sem bízik meg a másikban, senki sem kooperál, senki sem mond igazat. A sok egyéni jó külön-külön történő keresése lehetetlenné teszi a közjó megtalálását. Ebben a helyzetben virul az anómia, melynek aktív formája az agresszió, passzív változata a depresszió.
A szociálpszichológus szerint ez a folyamat öngerjesztő. Az internet világában a kommunikáció csak olaj a tűzre. A web 2.0 kommunikációs közösségein belül futótűzként terjednek az információk. A legjobb szándékú közlő is csak olyan, mint egy vízesésben vergődő kacsa. A dinamikus szociológia a társadalomra, mint természeti jelenségre tekint, melynek törvényeit a káoszelmélet írja le. A kommunikáció csak akkor javíthat ezen a helyzeten, ha az érdekeltek mindannyian felismerik, hogy a változtatniuk kell. De erre a felismerésre egy ideig még várnunk kell, idehaza éppen úgy, mint a nagyvilágban.
Gábor Fanni
