Nem véletlenül kapta a dokumentum a "Szolgáltató adóhatóság" címet: az adóhivatal mindkét minőséget kiemelten kívánja kezelni a jövőben, kidomborítva a szolgáltatások minőségének javítását, mondta el Szikora János, az APEH elnöke a stratégia keddi bemutatóján.
"Ebben a körben elsődleges feladatunknak tekintjük az adózók jogkövető magatartásának, önadózásának előmozdítását, amelynek legkézzelfoghatóbb eszközei a felhasználóbarát, közérthető nyelven készült kitöltési útmutatók, nyomtatványok, valamint az eljárások egyszerűsítése, amelynek jó néhány pontját már jogszabály szabályozza" – tette hozzá Szikora János. Az adózás rendszere már most állampolgárbarát, noha az adózók nem mindig ezt gondolják, véli Oláh István György, az APEH elnök-helyettese.
Telefonon is intézhetünk konkrét ügyeket
"Jövő év közepétől lehetővé kívánjuk tenni, hogy konkrét ügyeket is el lehessen intézni a telefonos ügyfélszolgálaton keresztül, noha már eddig is bővítettük ennek lehetőségét" - emelte ki Mogyorósiné Gábor Hajnalka, az APEH új elnök-helyettese. Ezzel együtt azonban megmarad a személyes ügyintézés lehetősége is, amelyre az érintettek kilencven százalékát kitevő kkv-knak a jövőben is nagy szükségük lesz, mondta el az mfor.hu-nak az elnök-helyettes. Sőt - elsősorban a fővárosban - bővíteni kívánják a kirendeltségi hálózatot is, ez azonban a költségvetéstől is függ, tette hozzá Szikora.
A regionális ügyféltájékoztatási központokat a hivatal alkalmassá akarja tenni az internetalapú hang- és videohívások és adatküldések fogadására, interaktív alkalmazására. További könnyítés, hogy rendszeres előadásokat szerveznek majd magánszemélyek, vállalkozók, mikro-, kis-, és középvállalkozások részére, míg kiemelten foglalkoznának a kezdő vállakozásokkal, annak érdekében, hogy felhívják a figyelmet jogaikra és kötelezettségeikre.
Varga Lászlóné, az APEH másik elnök-helyettese az adóhivatal végrahajtói tevékenységéről szólva hangsúlyozta, hogy tovább kívánják folytatni a feketegazdaság elleni harcot, valamint az eddiginél nagyobb hatékonysággal szeretnék kiszűrni a cégalapításhoz kötődő adóminimalizálást. Kidolgozás alatt áll továbbá egy olyan ellenőrzés-korszerűsítési projekt, amely méret és működés alapján különbséget tesz az egyes vállalatok között, hiszen másként tevékenykedik és épül fel egy multinacionális cég, mint egy kkv.
A hátralékok behajtása is fontos helyen szerepel a feladatok között, mint ahogy azt az APEH honlapján már elérhető bírságolási és ellenőrzési kézikönyv is mutatja. Kiemelt szerepet fog kapni az országosan legnagyobb adóeltitkolási tevékenységet végző vállalkozások lefülelése, központilag kezelt kockázati térkép alapján, és külön szervezeti egység ellenőrzi majd a nagy vagyonnal rendelkező magánszemélyeket, politkusokat és egyéb ismert embereket, tette hozzá Varga Lászlóné.
Visszaszereznék az APEH hitelét
"Ennek keretében tavasztól elő akarjuk mozdítani a csoportos, 6-8 fős ellenőrzéseket, amelyek hatékonyabbak annál, mintha csak két revizor vizsgálódik" – tette hozzá Oláh István György.
A fentiek figyelembevételével, fel kell vállalnunk tehát azt a célkitűzést, hogy világszínvonalú adóhatósággá váljunk, mind szakmai ismereteinket, az anyagi-technológiai hátteret, mind munkatársaink felkészültségét és feddhetetlenségét illetően, magyarázta Szikora János. Azt szeretnénk elérni, hogy egy hiteles, szolgáltató szemléletű és következetesen működő adóhatóság képe jelenjen meg a köztudatban, valóságos cselekedetekkel alátámasztva - azaz vissza akarjuk szerezni az adóhatóság hitelét, tette hozzá az APEH elnöke.
Simon Rita
Menedzsment Fórum