A Volkswagen vállalatcsoporthoz tartozó gépkocsimárkák - Audi, Skoda, SEAT, Volkswagen, VW haszonjárművek - magyarországi importőre márkakereskedői hálózatának 120 jogi személy (170 szerződéssel) a tagja országszerte. Eppel János szerint a kereskedések és szervizek egyharmada a "veszélyzónában" mozog, vagyis talpon maradását fenyegeti a válság, azonban megfelelő segítséggel várhatóan 10 százaléknál nem lesz több, amelyik bedől.
Az ügyvezető igazgató elmondta: a márkák igazgatóságai január közepéig elkészítik likviditási programjukat, amely segítségével időben be tudnak avatkozni, hogy a partnereket átsegítsék a kritikus időszakon. A kereskedők számára a konszolidációs program végrehajtása mellett kiutat jelenthet az is, ha fuzionálnak, illetve felvásárolják egymást.
Eppel János megjegyezte: a válság hozadéka lehet, hogy a kereskedelem megtisztul a pénzügyi és üzleti taktikáktól, az értékesítési darabszámok "kozmetikázásától".
Az ügyvezető igazgató kérdésre válaszolva elmondta: az idén mintegy 35 ezer gépkocsit adnak el, ez 10 százalék körüli visszaesés az előző évhez képest. Volt olyan hónap az év második felében, amikor 20-30 százalékkal esett vissza az értékesítés. Jövőre még az ideinél is kevesebb, mintegy 28 ezer jármű értékesítésére látnak esélyt.