3p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

A magyar mobilpiac az idén értékben 6-8 százalékkal csökken 2008-hoz képest, s várhatóan hasonlóan alakul a helyzet jövőre is - mondta az MTI-nek Beck György, a Vodafone vezérigazgatója, aki szerint a piac csak 2010 végén stabilizálódik, növekedésre pedig ezt követően lehet számítani.

Hozzátette: az új szolgáltatások és a technológia iránti kereslet folyamatosan nő, miközben a felhasználók - most jórészt a válság hatásra, de egyébként is - folyamatosan kevesebbet akarnak költeni a szolgáltatásokra.

A vezérigazgató kifejtette: céljuk az, hogy a társaság bevételcsökkenése minden negyedévben a piaci átlag alatt maradjon, s növekedjen a részesedése az előfizetők számát tekintve is. A Vodafone a harmadik negyedévben a mobilpiaci bevételek 23,3 százalékát tudhatta magáénak, amit minden negyedévben tovább szeretne növelni néhány tized százalékkal. Beck György szerint a reális cél az, hogy a következő negyedévben az arány megközelíti, eléri a 24 százalékot.

Aláhúzta: az erős ár-, technológiai és szolgáltatási verseny meghatározza a Vodafone helyzetét is, s minden egyes tizedszázalék növekedésért alaposan meg kell küzdeni. Hozzátette, hogy miközben a harmadik negyedévben a magyar mobilpiac bevétele 6 százalékkal esett vissza, a Vodafone-é csak 5,5 százalékkal. Ezt a társaság úgy tudta elérni, hogy miközben nőtt az ügyfélszáma, tovább csökkentette költségeit és javította hatékonyságát.

A harmadik negyedévben az összesített mobil ügyfélszám 106 ezer 726-tal mérséklődött a bázishoz képest, miközben a Vodafone-é 13 ezer 599-cel emelkedett. Ezen belül a mobilon internetezők tábora összesen több mint 98 ezerrel nőtt, amiből a Vodafone 31 ezer 800-zal részesedett.

Az év hátralévő részében a Vodafone azt várja, hogy a szolgáltatók újabb ajánlatokkal jelennek meg a piacon, főként a mobil internet területén.

A vezérigazgató kifejtette: a szolgáltatók a nagy verseny mellett azért sincsenek könnyű helyzetben, mert az árak külső hatásra is folyamatosan csökkennek, részben azért is, mert a Nemzeti Hírközlési Hatóság, teljesítve az uniós elvárásokat, az idén is mérsékelte 20 százalékkal a végződtetési díjakat, illetve az SMS és az adat roaming díját. Jövő januárban a végződtetést illetően hasonló mértékű csökkentés várható.

Beck György elmondta, hogy a Vodafone a nehéz körülmények ellenére is megtartotta profitabilitási szintjét, s ezt tűzte ki célul az év hátralévő részére és jövőre is. A vezérigazgató ennek részleteiről anyavállalati előírásokra hivatkozva nem nyilatkozott.

A társaság a harmadik negyedévben 250-nel bővítette alkalmazottainak létszámát, ami így szeptember végére elérte az 1.600-at. A társaság idei pénzügyi évének végére, 2010. március 31-re a létszám eléri az 1.800-2.000 főt, főként azért, mert a budapesti pénzügyi központba és a miskolci ügyfélszolgálati irodába újabb alkalmazottakat vesznek fel.

A Vodafone tovább szeretné növelni mobil-internet lefedettségét is: a társaság jelenleg 377 településen nyújt szolgáltatást a lakosság 63 százalékának, s várja, hogy megnyíljon a lehetőség a 900-as frekvencián is erre a szolgáltatásra. Ez a azért fontos, mert ezen a frekvencián jóval olcsóbb szolgáltatni, mint a 2,1-esen, mivel harmadannyi bázisállomás megépítésére és üzemeltetésére van szükség.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!