2p

A Konzum Befektetési és Vagyonkezelő Nyrt. igazgatósága a társaság alaptőkéjének megemeléséről döntött, a zárt körben forgalomba hozott részvényeket a Konzum PE Magántőkealap jegyezheti le - tette közzé a Konzum szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.

A közlemény ismerteti: az nyrt. és a magántőkealap között május 8-án létrejött apportszerződés alapján 1 507 734 darab, 25 forint névértékű törzsrészvényt hoznak zárt körben forgalomba, amelyeket az alap jegyez le. A forgalomba hozatal alapja az alap által a társaság rendelkezésére bocsátott több mint 4,523 milliárd forintnyi nem pénzbeli vagyoni hozzájárulás, amely a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt.-ben elhatározott alaptőke-emelés forrásait, valamint a tranzakcióhoz szükséges szakértői, illetve egyéb költségek fedezetét foglalja magában.

A tranzakció illeszkedik a tavaly decemberben, a BÉT honlapján közzétett tranzakciósorozatba, a csekély mértékű nagyságrendi eltérés a felek közötti elszámolási viszonyból fakad - írja közleményében a társaság.



A Konzum korábban közölte: 2017. december 12-én több lépcsőben megvalósuló tőkeemelésről döntött az igazgatóság, a tranzakciók révén a társaság saját tőkéje a várakozások szerint 30 milliárd forinttal emelkedik.

A Konzum Nyrt. ugyancsak tavaly decemberben jelentette be, hogy 8,2 milliárd forintos tőkeemeléssel 24,85 százalékos tulajdont szerezne a CIG Pannóniában, illetve annak 100 százalékos tulajdonú leányvállalatában. A tőkeemelés május 31-i lezárásával egyidejűleg a CIG Pannónia 5,04 százalékos tulajdont biztosító részvénycsomagot vásárol a Konzum Nyrt.-ben.

A Konzum részvényeivel a BÉT prémium kategóriában kereskednek, 25 forint névértékű részvények keddi záróára 3240 forint volt. Az elmúlt egy évben a részvények legmagasabb árfolyama 3789 forint, a legalacsonyabb pedig 200 forint volt.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!