2p

Közel száztízezer mezőgazdasági és élelmiszer-feldolgozó vállalkozás számára is elérhetővé vált a rezsicsökkentett energiaár, miután az európai energiaválság hatásainak tompítása érdekében a kormány a lakosság mellett a mikro-, kis- és középvállalkozásoknak is lehetővé tette a villamosenergia rezsicsökkentést - jelentette be Nagy István agrárminiszter az MTI-nek küldött közleményében pénteken.

A tárcavezető megerősítette, hogy a kormány számára kiemelten fontos, hogy a hazai élelmiszerellátáson belül minél nagyobb arányban jelenjenek meg a Magyarországon előállított élelmiszerek. A villamosenergia rezsicsökkentés az e téren már elért eredmények megőrzését és további előmozdítását biztosíthatja - tette hozzá.

Nagy István a mezőgazdaságban és az élelmiszer-feldolgozás területén működő vállalkozások számára kedvező változást tartalmazó kormányrendelet részleteit kifejtve elmondta, hogy a most biztosított lehetőséggel a legfeljebb 10 főt foglalkoztató és 4 milliárd forintnál alacsonyabb éves nettó árbevétellel vagy mérlegfőösszeggel rendelkező mezőgazdasági és élelmiszeripari kis- és középvállalkozások is élhetnek. A mezőgazdaságban mintegy 104 ezer, az élelmiszer-feldolgozás területén több mint 3100 vállalkozás tartozik ebbe a körbe.

A miniszter jelezte: a villamosenergia rezsicsökkentésre jogosult vállalkozások az egyetemes szolgáltatóval határozott idejű, legfeljebb 2022. június 30-ig tartó villamosenergia vásárlási szerződést köthetnek. A kormányrendelet pontosan meghatározza a meglévő villamosenergia vásárlási szerződések megszűnésének, valamint az új, egyetemes szolgáltatóval kötendő szerződések szabályait.

A zökkenőmentes átállás érdekében érdemes minél hamarabb megtenni a szükséges lépéseket a meglévő szerződések megszüntetése érdekében, és jelezni az igényt az egyetemes szolgáltatónak - hívta fel a figyelmet a közleményben Nagy István.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!