3p

Aminek a teljesítését vélhetően nem fogja megakadályozni a járvány, nem úgy, mint egy másik, az interaktív buszra vonatkozó megállapodásét.

A Paks II Zrt. az idei szerződései közül kettőt a Jászai Gellért érdekkörébe tartozó, tőzsdén forgó 4iG Nyrt.-vel kötött meg az atomenergetikai cég honlapján megtalálható listák szerint. A Mészáros Lőrinc érdekszférájától a döntések szintjén állítólag függetlenített 4iG (amely cégben azonban érdekeltségein keresztül tulajdonosként jelen van a nagyvállalkozó) összesen 422 742 440 forint értékben szerződött, mely egy több mint 39 milliós, valamint egy közel 383,4 milliós tételből áll össze.

Íme egy interaktív mobil jármű
Íme egy interaktív mobil jármű

A kisebb összeget tartalmazó szerződésben "Microsoft rendszerek továbbfejlesztésére" kapott megbízást a tőzsdei cég, 2020 december 31-i határidővel. A másik megállapodás Help Desk és Service Desk szolgáltatások biztosításáról szól, ez a szerződés 2023 február 19-én zárul.

Az említett két szerződés az atomerőmű idén februári listáján szerepel, amikor még nem volt kihirdetve a veszélyhelyzet Magyarországon, de a koronavírus járvány már közel járt határainkhoz. Érdemes még megemlíteni, hogy a társaság 2019-es teljes éves nettó értékesítési árbevétele 41,1 milliárd forint volt, vagyis nem a paksi projektek adják a legnagyobb támaszt a 4iG-nek.

Ennek fényében kérdés, mi lesz annak a korábbi kontraktusnak a sorsa, amely a Paks II Zrt. tevékenységét népszerűsítő tevékenységről szól, Az Euroshow Kft. - anely cég régi ügyfele Paksnak - összesen 357 millió forintért vállalta, hogy "mobil interaktív jármű segítségével közönségtájékoztatási tevékenységet" végez - ez tulajdonképpen az a busz, amely különböző rendezvényeken bukkan fel, és amelyen a cégről nyújtanak tájékoztatást a látogatóknak.

A honlap szerint idén március és szeptember közötti időszakra szól a megállapodás -egy apróbb módosításra volt szükség, ezért került fel a januári listára a még tavaly tavasszal megkötött szerződés -, melynek határnapja szeptember 4-e. Csakhogy több mint kétséges, hogy lesz olyan rendezvény Magyarországon ebben az időszakban, ahol nagyobb tömeget el lehetne érni. Nem lenne tehát meglepő, ha a felek felülvizsgálnák ezt a megállapodás.

Találni egy másik céget is a januári listán, amelyiknek van tőzsdei kötődése. A Delta Systems Kft. anyavállalata, a Delta Technologies Nyrt. forog a parketten, folyományaként egy üzletrészek átadásával járó ügyletnek, melyet az addig tőzsdei cégként jegyzett Est Media Nyrt.-vel bonyolítottak le. A Delta Systems Kft. egy 83,3 millió forintos üzletet szerzett meg Pakson "Microsoft SharePoint infrastruktúra tervezés és migráció, valamint mentési megoldás" felépítésére és bevezetésére. Ez a szerződés 2021 január 16-án fut ki.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!