2p

A kiskereskedelmi kezdeményezés nem váltotta be a reményeket, sok év után park lesz a területen.

Harminc év után véget ért a balatonfüredi görög falunak nevezett, eredetileg kis boltokból és vendéglátó helyekből álló épületegyüttes története, miután a város összesen 670 millió forintot fizetett érte, majd megkezdődött az itt található, régóta kihasználatlan épületek bontása, írja a Balatonfüred.hu beszámolója nyomán a Telex.

A görög falu nem hozta a várakozásokat. Fotó: Mfor/Mester Nándor
A görög falu nem hozta a várakozásokat. Fotó: Mfor/Mester Nándor
A bontás végeztével tavaszra közparkot létesítenek a rossz emlékű görög falu egykori területének jelentős részén. A cikkből kiderül az is, hogy a helyi szabályok szerint a területnek csak tíz százaléka beépíthető, így a park területe ugyan csak két hektár lesz, de a terület fennmaradó részét szintén zöld területté alakítják, illetve új épületeket is felhúznak.

Balatonfüred régóta rendezni szerette volna a város egyik legértékesebb területének sorsát, ehhez viszont nagyjából 35, a görög falu területén kisebb üzlettel rendelkező tulajdonossal kellett volna megállapodniuk, de ez nem sikerült. A város ezért a terület egy részének kisajátításáról döntött, derítette ki a 24.hu. A kisajátítási eljárás során egy szakértő felbecsülte az ingatlanok árát, a megállapított összegeket viszont a tulajdonosok jelentős része kevesellte, ezért bírósághoz fordultak. A pereket azonban sorra elveszítették, ezért nem maradt más választásuk, mint beletörődni, hogy csak néhány millió forinttal kapnak többet annál, mint amennyiért harminc évvel ezelőtt vásárolták az ingatlant.

A kisebb ingatlanokért 1,6, a nagyobbakért 8,7 millió forintot kaptak az eddigi tulajdonosok, illetve szakértői értékbecslés után mintegy 430 millió forintot fizetett a város a Masped Zrt. tulajdonában álló Annagora Market Kft.-nek egy nagyobb tulajdonrészért.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!