3p

Öt újabb mozgó bankfiók áll munkába, Veszprém, Fejér, Pest, Csongrád és Jász-Nagykun-Szolnok megyékben járőröznek majd.

Sikeresen zárult a Takarék Csoport egyedülálló innovációjának, Magyarország első, négy keréken guruló bankjának a tesztelése Borsod-Abaúj-Zemplén és Heves megyében. Ennek köszönhetően a következő hónapokban újabb öt, mozgó bankfióknak kialakított és ATM-mel felszerelt Takarék-busz áll üzembe további öt megyében (Veszprém, Fejér, Pest, Csongrád és Jász-Nagykun-Szolnok). Ezek közül az első ezen a hétvégén, az alcsútdobozi arborétumban immár negyedik alkalommal megrendezett Vál-völgyi Zsúron. Üzembe helyezésüket követően a Takarék-buszok összesen csaknem száz hazai településen több százezer ember számára teszik elérhetővé a takarékok termékeit és szolgáltatásait.

A Takarék Csoport azzal a céllal indította el tavaly ősszel az első Takarék-buszt Borsod-Abaúj-Zemplén és Heves megye 11 településén, hogy termékeit és szolgáltatásait olyan távoli, kis lélekszámú helyeken élő ügyfelei számára is elérhetővé tegye, ahol nincs fizikailag elérhető bankfiókja a Takarék Csoportnak. A guruló bank az idén már hétvégi társadalmi eseményeken, rendezvényeken, fesztiválokon is megjelenik.



A mintegy féléves tapasztalatok szerint a lakosság megszokta és megszerette a mobil bankfiókot, az része lett a falvak és községek életének. Már minden érintett településen vannak heti szinten visszatérő ügyfelek, akik várják, hogy jöjjön a Takarék-busz. Amely az eddigi adatok alapján nagyjából ugyanakkora forgalmat bonyolít le a településeken, mint az ott korábban működött hagyományos fiókok.

Az ügyfelek nem csupán azért vehetik igénybe a Takarék-buszt, hogy az annak hátuljában elhelyezett ATM-ből készpénzt vegyenek fel, hanem számlát nyitnak, pénzt fizetnek be, átutalásokat bonyolítanak le, bankkártyát és netbanki hozzáférést, valamint sms-szolgáltatást igényelnek, betéteket kötnek le és állampapírokat vásárolnak. Emellett rendszeresen kérnek információt a bankszámláikról és az egyéb pénzügyi termékekről.

A tesztüzem alapján komoly fejlesztésekre került sor – ahogy azt a Takarék Csoport az első üzembe helyezést követően kilátásba helyezte. Így az ezen a hétvégén kigördülő Takarék-buszban már a Takarék Csoport másik tavaly őszi innovációjában, a Takarék Smart Pointban már bemutatott digitális megoldások is elérhetők.   



„A Takarék Csoport arra törekszik, hogy minél kevesebb terület maradjon pénzügyi szolgáltató nélkül” – hangsúlyozta Vida József, a csaknem 2500 milliárdos mérlegfőösszege alapján Magyarország negyedik legnagyobb pénzügyi csoportjának elnök-vezérigazgatója. Hozzátéve: „itt nem állunk meg, folytatjuk a mozgó bankfiókok fejlesztését, innovációját, amelynek érdekében továbbra is várjuk ügyfeleink véleményét, építő jellegű javaslatait”.

Emellett a Takarék Csoport a jövőben további fejlesztéseket és innovációs megoldásokat tervez bemutatni.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!