3p

Közös cégük 2022-es évére sem lehet panasza a két üzletasszonynak. 

Jóval a május végi határidő után augusztus első napjaiban tette közzé tavalyi éves beszámolóját Sarka Kata és Rogán-Gaál Cecília tulajdonában lévő Nakama & Partners Kft. A dokumentumok arra engednek következtetni, hogy egy stabil és fix megélhetést biztosító vállalkozást visznek ők ketten, de mutatjuk is a részleteket. 

A főtevékenységként reklámügynöki tevékenységgel foglalkozó cég szinte hajszálpontosan ugyanannyi árbevételt tudott elkönyvelni tavaly, mint egy évvel korábban: 332,9 millió forint után 333,7 millió forint folyt be a cég kasszájába. Hogy miből származott ez a bevétel, arról nem szól a kiegészítő melléklet, melyre jelen cikkünkben kivételesen meglehetősen keveset fogunk hivatkozni. A dokumentum ugyanis a kötelező tartalmi fejezetek és leírások mellett csupa általános megjegyzést tartalmaz, melyek információtartalma finoman szólva is igen csekély. 

Nem panaszkodhatnak a cégükre. Fotó: MTI/Balogh Zoltán
Nem panaszkodhatnak a cégükre. Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Ezzel párhuzamosan a kiadásokat is sikerült csökkenteniük Rogán-Gaál Cecíliáéknak, ami a végén egy igen szép zárást biztosított. Ám erről picit később. 

Az anyagjellegű kiadások 23 millióval 245 millióra csökkentek, a személyi jellegűek azonban 53,5 millióról 69 millióra nőttek. Utóbbival kapcsolatban annyi kideríthető, hogy a dolgozói létszám bővülése és béremelés is magyarázza egyszerre. 

Tavaly ugyanis már 8 volt az átlagos statisztikai létszám a korábbi 7 fő helyett, a cégnél kiszámolható átlagos bruttó bér pedig 509 ezer forintról 575 ezerre emelkedett 2022-ben. Ez egy majd' 13 százalékos emelést jelent. 

Végeredményben pedig sokkal jobban zárhatta a Nakama 2022-t, mint a megelőző évet, hiszen a 17,2 millió forintos veszteség után kicsivel több mint 14 millió forintos tiszta haszonra tett szert a cég. Az a cég egyébként, mely honlapján referenciaként

  • a Mikulásgyárat, 
  • a Rakonczai Piano Live eseményt, 
  • a Magyarország Szépe versenyt 
  • és a FemCafe Inspiráló Nők Estjét tünteti fel. 

Noha viszonylag alacsonynak nevezhető a megtermelt profit - főleg az elért árbevételhez képest -, busás osztalékot tudtak megszavazni maguknak a tulajdonosok. A taggyűlési jegyzőkönyv szerint 125 millió forintot utalnak ki az üzletasszonyok, amit a szépen felhízlalt eredménytartalék tesz lehetővé. Ezen a soron ugyanis több százmillió forint pihent. 

A tulajdonosi arányok alapján ebből a 125 millió forintból 

  • 63,75 millió forint megy Rogán-Gaál Cecíliának, 
  • 61,25 millió forint pedig Sarka Katának.

A Nakama 2016-os alapítása óta egyébként összesen már 623,3 millió forintot vettek ki a reklámügynöki cégből Sarka Katáék. Ez azt jelenti, hogy hét év leforgása alatt Rogán-Gaál Cecília és Sarka Kata is egyaránt bő 300-300 millió forinthoz jutott a cégből. 
 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!