2p

Be is nyújtották a keresetet a techguru ellen, mire bezuhantak a Tesla-részvények, és ha ez nem lenne elég, Muskot még el is akarják tiltani az elektromosautó-cég vezetésétől. És ez az egész egy Twitter-bejegyzéssel kezdődött.

Értékpapírpiaci csalás miatt keresetet nyújtott be Elon Musk, az elektromos autókat gyártó Tesla vállalat vezetője ellen csütörtökön az amerikai Értékpapír- és Tőzsdefelügyelet (SEC). A SEC a manhattani kerületi bíróságnál nyújtott be keresetet, amely szerint Musk hamis és félrevezető üzeneteinek sorozatával becsapta a befektetőket.

Elon Musk
Elon Musk

Elon Musk még augusztus 7-én Twitter-bejegyzésben jelentette be, hogy privatizálja a jelenleg tőzsdén lévő vállalatot, és 420 dolláros árfolyamon kivezetné a tőzsdéről, amihez megvan a szükséges tőke is. A SEC kérdésére sem volt hajlandó azonban közölni, hogy honnan, miből fedezi a vállalati részvények felvásárlását. Musk bejelentése után a Tesla részvényeinek értéke azonnal szárnyalni kezdett, de ez hamarosan zuhanásba fordult, amikor kiderült, hogy nincs meg a fedezet a privatizáláshoz, a Tesla-vezér pedig közölte, hogy meggondolta magát. Amerikai lapok akkor kínai befektetőt vagy befektetőket sejtettek a háttérben.

A cég részvényesei polgári peres eljárást indítottak, arra hivatkozva, hogy Elon Musk félrevezette őket, és így tetemes anyagi veszteséget voltak kénytelenek elkönyvelni.

A SEC által benyújtott kereset szerint Musk semmilyen potenciális pénzügyi partnerrel nem folytatott tárgyalásokat, és tisztában volt egy ilyen tranzakció bizonytalanságával. A SEC el akarja tiltani Muskot a vállalat vezetésétől. A hírre tíz százalékkal estek a Tesla-részvények értéke.

A SpaceX űrhajózási vállalatot is irányító Musk közleményében indokolatlannak nevezte az ellene benyújtott keresetet. Elkeserítő és csalódást keltő a SEC lépése, mert - mint fogalmazott Musk - az ő cselekedeteit mindig is az igazság, az átláthatóság és a befektetők érdeke vezérelte, és a tisztesség számára a legfontosabb.

Harvey Pitt, a SEC korábbi vezetője azt mondta a CNBC hírtelevíziónak, hogy a SEC keresete büntetőeljárást is vonhat maga után, és ez esetben pénzbüntetéssel vagy akár szabadságvesztéssel is sújthatják Muskot.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!