3p

Magyar Péter szerint a kegyelmi ügy igazi felelősei a nők szoknyája mögé bújnak.

“A mai napon benyújtom a lemondásomat mindkét állami társaságban betöltött pozíciómról. Szintén lemondok a részben állami tulajdonú MBH Bank Nyrt-ben viselt felügyelőbizottsági tagságomról. A lemondás mögött nem szakmai okok állnak” – jelezte szombat este Facebook oldalán a Magyar Közút és a Volánbusz igazgatósági tagja, Varga Judit volt férje.

„Egy percig sem akarok olyan rendszer részese lenni, amelyben az igazi felelősök nők szoknyája mögé bújnak, ahol Tónik, Ádámok és Barbarák vígan röhöghetnek a markukba, miközben gondolkodás nélkül feláldozzák azokat, akik ellentétben velük, soha nem a saját anyagi érdekeikért, hanem a hazájuk érdekében és a honfitársaikért dolgoztak” – tette hozzá.

Varga Judit volt férje kiborította a bilit. Fotó: Facebook/Magyar Péter
Varga Judit volt férje kiborította a bilit. Fotó: Facebook/Magyar Péter

Mint írja, sokáig hitt egy ideában, a nemzeti, szuverén, polgári Magyarországban és sok évig próbált a maga szerény eszközeivel hozzájárulni ahhoz, hogy ez megvalósuljon.

"De az utóbbi évek során szép lassan és ma végképp rá kellett jönnöm, hogy mindez valóban csak egy politikai termék, egy cukormáz, ami csupán két célt szolgál, a hatalomgyár működésének elfedését és az irdatlan mértékű vagyonok megszerzését.”

Hozzátette: „Hiszem, hogy Magyarország nem a Rogán Antalok, nem az oligarchák és még csak nem is pár befolyásos család országa, hanem a Hunyadi Jánosok, Széchenyi Istvánok, Semmelweis Ignácok, Bethlen Istvánok, Radnóti Miklósok, Slachta Margitok, Márai Sándorok, az 56-os szabadságharcosok, a Ludas Matyik és minden jóravaló magyar hazája.”

12 éves korom óta a fülembe csengenek az első szabadon választott miniszterelnökünk szavai: “Én szolgálok, és addig szolgálok, amíg a nemzetnek haszna van belőle. Teszem, amíg tudom.” Ne féljetek! Semmi sem tart örökké, százötven év alatt sem lettünk törökké, zárta Facebook posztját.

Magyar Péter azután döntött így, hogy szombat délután bejelentette lemondását Novák Katalin köztársasági elnök és Varga Judit korábbi igazságügyi miniszter. (Varga Judit az országgyűlési képviselői mandátumról és a Fidesz európai parlamenti listájának a vezetéséről mondott le.) Kiderült ugyanis, hogy a köztársasági elnök kegyelmet adott a bicskei gyermekotthon volt igazgatóhelyettesének, aki a bírósági ítélet szerint segédkezett az igazgató pedofilügyének eltussolásában.    

Frissítés: Magyar Péter időközben újabb poszttal jelentkezett.    

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!