2p

A lengyel LOT járatának köszönhetően hét év szünet után ismét átszállás nélkül lehet az USA-ba utazni.

Elindította Budapest és New York-John F. Kennedy közti menetrend szerinti, közvetlen járatát a lengyel LOT légitársaság, ezzel hét év után ismét van közvetlen repülőjárat az Egyesült Államok és Magyarország között.

A New York-i landolás előtt valami ilyesmit láthatnak majd az utasok. (forrás: YouTube)
A New York-i landolás előtt valami ilyesmit láthatnak majd az utasok. (forrás: YouTube)


Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a járat indulása előtt a ferihegyi repülőtéren tartott sajtótájékoztatón azt mondta, a felgyorsuló világban egyre fontosabb az összeköttetés a világgal, ez a világcégekkel való kormányzati tárgyalásokon is felmerül. Elmondta azt is, hogy az 1700 amerikai vállalat több mint 100 ezer magyarnak ad munkát, Egyesült Államok mára a legfontosabb unión kívüli exportpiac lett, 2014 óta 51 vállalati beruházás érkezett az országba és 11 ezer új munkahely jött létre. Ezért a LOT az új járattal jelentősen hozzájárul a magyar gazdaság bővüléséhez is - hangsúlyozta.

Rafal Milczarski, a LOT vezérigazgatója a járat megnyitása alkalmából azt hangsúlyozta: 45 évvel ezelőtt kezdtek el Varsó és New York között repülni, most a lengyel alkotmány elfogadásának ünnepén, május 3-án indítják el első olyan járatukat, amely nem Varsóból, a fő gyűjtő-elosztó központból közlekedik majd.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!