3p

7 év leforgása alatt akár 9 Pancho Arénát is felhúzhattak volna anélkül, hogy egy forintot is le kellett volna tenniük az asztalra.

Felcsút bár a hazai labdarúgó-utánpótlás ékköveként szeretne tündökölni, sokkal inkább vált mintapéldájával annak, hogyan lehet közpénzek milliárdjait beszippantani, és "jótékony" (baráti) cégek adományaiból hatalmasra növekedni. Már önmagában megdöbbentő tény, hogy a TAO-támogatásokból a rendszer létezése óta több mint 19 milliárd forintot csatornáznak be az alapítvány költségvetésébe, amivel toronymagasan a legnagyobb nyertese lett az Orbán által létrehozott alapítvány a sporttámogatási rendszernek.

Ez azonban kevés Felcsútnak a megálmodott utánpótlás-bázishoz, hiszen ezzel párhuzamosan gazdasági társaságoktól még majdnem ugyanennyi érkezett a FUNA-hoz 2011 óta. Az alapítvány legfrissebb közhasznú jelentése szerint tavaly adományként 3,1 milliárd forintot adtak a cégek. Így 2017 a második legjobb évük volt ebből a szempontból, hiszen ennél többet csak egyszer, 2014-ben kapott az alapítvány: kicsivel több mint 4 milliárdot. A tavalyi adománnyal kiegészülve 2011 óta összesen 16,1 milliárd forintot köszönhet Felcsút a jó szándékú, adományozó hajlamú - jó eséllyel baráti, Mészárossal kapcsolatban álló - vállalkozásoknak.

Ha a TAO-támogatásokat, valamint az adományokat összesítjük, akkor a 7 év alatt 35,4 milliárd forintot kapott a Felcsút.

Forrás: mfor.hu, beszámoló
Forrás: mfor.hu, beszámoló

Hogy a kezdeti sokkot fokozzuk, és érzékelhetővé váljon, mennyi pénzről is van szó, megnéztük, mire is lenne elég.

  • Idén ugyanennyi pénzt szántak a költségvetésben fogyatékossági támogatásra és a vakok személyi járadékára.
  • Ennyi pénz folyik be várhatóan a biztosítási adóból.
  • 2 milliárddal kevesebb bevétel származik cégautóadóból.
  • Nagyjából feleennyi összeg megy el közgyógyellátásra.
  • A pénzből 9 kész Pancho Arénát lehetett volna felépíteni.

Milliárdos nyeresége lett az alapítványnak tavaly

A tavalyi évről készült jelentés szerint összesen 6,064 milliárd forintnyi bevétele volt az alapítványnak, melyből 5,6 milliárd támogatások formájában érkezett be. A közhasznú jelentésben tételesen le is bontják, milyen támogatások érkeztek a tavalyi évben:

  • 3,1 milliárd adományt adtak a gazdasági társaságok,
  • 20,3 millió az UEFA Szolidaritási Kifizetések az utánpótlás fejlesztése programhoz címen érkezett,
  • az MLSZ 139 milliós támogatást adott az országos sportági szakszövetségek akadémiai rendszerének kialakítására,
  • TAO-ból 5,39 milliárd folyt be, melyből 2,5 milliárdot használtak fel tavaly,
  • a központi költségvetésből normatíva támogatásként 130,2 millió érkezett,
  • TAO kiegészítő támogatásként 83,7 milliót,
  • magánszemélyek adományaként 4,7 milliót,
  • az szja 1%-ból 356 ezret kaptak.

A bevételekkel szemben közel 5 milliárdnyi ráfordítást számoltak el, így végeredményben 1,08 milliárdos nyereséget sikerült kimutatni.

Ez hozzájárult ahhoz, hogy tovább emelkedjen az alapítvány saját tőkéje, mely így az elmúlt években megtermelt nyereségeknek köszönhetően 18 milliárdosra (!!!) hízott.



LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!