3p

Várhatóan fennállásának legsikeresebb évét zárja 2020-ban az MFB Csoporthoz tartozó Garantiqa Hitelgarancia Zrt. A társaság kezességvállalási portfóliója az év végére 480 milliárd forinttal nőhet és meghaladhatja az 1200 milliárd forintot. A Garantiqa kezességével biztosított hitelek állománya 2020 végére túllépheti az 1500 milliárd forintot, ami azt jelenti, hogy az év végére a teljes hazai kkv hitelállomány közel 30 százaléka mögött ott lehet a Garantiqa kezességvállalása. A Garantiqa eredményei, és a kifejezetten a koronaválság negatív hatásainak enyhítésére indított Garantiqa Krízis Garanciaprogram népszerűsége azt jelzi, hogy az intézményi kezességvállalásnak fontos szerepe van a válságkezelésben.
 

Búza Éva vezérigazgató az év végi eredményeket kommentálva elmondta: a pandémiás helyzet a Garantiqa számára is komoly kihívásokat hozott, a 2020 év mégis a társaság fennállásának eddigi legsikeresebb éve lesz. A Garantiqa kezességvállalási portfoliója 2019-ig a társaság stratégiájában meghatározott ütemben, dinamikusan bővült. 2015-2018 között évente 46-137 milliárd forint közötti összeggel emelkedett a portfólió, 2019-ben pedig csaknem 70 milliárd forinttal. Idén azonban, a Garantiqa Krízis Garanciaprogram elindításával a portfolió minden korábbinál nagyobb növekedést mutat, az elmúlt év egészéhez képest és elérheti a 62 százalékos növekedést, azaz volumenben a 480 milliárd forintot.

Dr. Búza Éva, a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. vezérigazgatója
Dr. Búza Éva, a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. vezérigazgatója

A COVID-19 világjárvány negatív gazdasági hatásainak enyhítése érdekében, eredetileg 500 milliárd forintos keretösszeggel indított Garantiqa Krízis Garanciaprogram népszerűsége kiemelkedő: eddig csaknem 530 milliárd forint összegben történt kezességvállalás, így az eredetileg tervezett keretösszeg felülteljesül.

A vezérigazgató hangsúlyozta: az intézményi kezességvállalás válságkezelésben betöltött kiemelkedő szerepét jelzi az, hogy a kormányzat a Garantiqa Krízis Garanciaprogram 2020. évi keretösszegét 500-ról 700 milliárd forintra emelte, a Garantiqa kezességvállalásaihoz kapcsolódó 2021. évi teljes keretösszeget 1500-ról 2200 milliárd forintra emelte, és a Garantiqa Krízis Garanciaprogramot 2021-re meghosszabbította. Ezzel párhuzamosan született döntés arról is, hogy 2021-ben ezen keretösszegen belül a kihasználtsághoz igazodik a Garantiqa Krízis Garanciaprogram 2021. évi állománya, ami az jelenti, hogy a Garantiqa 2021-ben jóval tágabb volumen keretek között tudja majd támogatni a hazai kkv szektor hitelezését.

Az állam szempontjából az intézményi kezességvállalás egy igen hatékony gazdaságpolitikai intézkedés, hiszen a garanciaprogramok az állam számára relatíve alacsony és időben elnyúló, jól porlasztható költséget jelentenek, miközben a gazdaságban azonnal éreztetik anticiklikus, gazdaságtámogató hatásukat. A Garantiqa állami hátterű kezességvállalása kifejezetten alkalmas eszköz arra, hogy a hazai kkv-k széles köre számára hozzáférhető, egyedileg kisebb összegű állami támogatások révén bankképessé váljanak és olcsóbban jussanak hitelhez. 

Búza Éva kiemelte: a vírus második hullámával, az esetszámok újbóli megnövekedésével és az őszi szigorítások gazdasági kockázatainak erősödésével továbbra is rendkívül nagy az igény az állami hitelgarancia programokra. 

A Gazdaságvédelmi Akcióterv végrehajtásában a Garantiqa oroszlánrészt vállalt az intézményi kezességvállalás biztosításával, és ezzel komolyan járult hozzá a nehéz helyzetbe kerülő hazai kkv szektor megsegítésében.

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!