2p

A külgazdasági és külügyminiszter a Flex zalaegerszegi beruházását jelentette be Budapesten. A világ egyik legnagyobb autóipari beszállítójának számító amerikai vállalat új gyárat épít és komoly technológiai fejlesztéseket hajt végre.

A bejelentés szerint 10 ezer négyzetméteres gyár épül Zalaegerszegen, a ZalaZONE Járműipari Tesztpálya és a Rheinmetall gyár mellett. A Flex új üzeme a magyarországi autógyártóknak (így például a BMW-nek) gyárt majd nagyfeszültségű elektromos és hibrid járműalkatrészeket. Emellett a Ford és a Volkswagen vállalatokkal is szerződéses kapcsolatba kerül a cég - számol be róla a Zaol. Még a nyáron elkezdődik az új üzem építése, és 2025 első negyedévében szeretnék is átadni azt.

A Flex rendszeresen toboroz
A Flex rendszeresen toboroz
Fotó: Flex Hungary

A beruházás értéke körülbelül 36 milliárd forint, amelyhez a kormány 7,8 milliárd forintnyi támogatást biztosít, így segítve 210 új, jelentős részben magas hozzáadott értékű munkahely létrehozását. Ezek közül húsz kifejezetten kutatással és fejlesztéssel foglalkozik – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán este a minisztériumban.

Az MTI jelentése szerint aláhúzta, hogy a világ több mint harminc államában jelen lévő cég csúcstechnológiás alkatrészeket fog gyártani a legnagyobb autómárkák számára, olyanok számára is, amelyek itt gyárral rendelkeznek.

„És, ha megnézzük azokat a fejlesztéseket és kapacitásbővítéseket, amelyek jelenleg zajlanak a magyar autóiparban, akkor azt látjuk, hogy néhány éven belül ezt az évi félmillió darabos termelést meg fogjuk tudni duplázni” - jelentette ki.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!