2018. augusztus 2. 17:46
MTI

Fogyasztóvédelmi eljárást indított a Wizz Air ellen a fővárosi kormányhivatal - közölte a Miniszterelnökség csütörtökön az MTI-vel.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Tuzson Bence közszolgálatért felelős államtitkár közös közleményben azt írta, elfogadhatatlannak tartják a magyar hátterű légitársaság "utasok tucatjainak nyaralását tönkre tevő gyakorlatát", és különösen felháborítónak azt, ahogy a légitársaság a saját hibájából előállt helyzetet kezeli, a tájékoztatás minimumát sem biztosítva az általa megkárosított utasoknak.
   
A Miniszterelnökség szerint a Wizz Air tisztességtelen a magyar fogyasztókkal szemben, mert nem teljesíti a szerződésben vállalt kötelezettségeit, és nem biztosítja az utasok által előzetesen kifizetett szolgáltatásokat, mindeközben "semmibe veszi a fogyasztóvédelem alapvető szabályait". Ezért az eljárás haladéktalan lefolytatása indokolt - szögezik le.


   
Az utasfelvétellel kapcsolatos incidensek miatt Gulyás Gergely és Tuzson Bence utasítására indította el a fogyasztóvédelmi vizsgálatot a fővárosi kormányhivatal, és az ügyben eljárást indítottak a légitársasággal szemben - olvasható a közleményben.
   
A fővárosi kormányhivatal a Wizz Air versenytársával, a Ryanairrel szemben is vizsgálatot indított. György István kormánymegbízott az ír központú diszkont légicég poggyászkezelésével kapcsolatos hiányosságok miatt rendelte el két hete a vizsgálat lefolytatását.
   
A Wizz Air a hírre reagálva azt közölte az MTI-vel, hogy az egyik beszállítójuknál meghibásodás történt, emiatt csütörtök reggel az utasfelvétel jelentősen lelassult, több járat is késve tudott elindulni.


   
Hangsúlyozták, hogy a Wizz Air minden esetben a vonatkozó jogszabályoknak és a légitársaság saját szabályzatának megfelelően tájékoztatja az utasokat.
   
Hozzátették azt is, hogy bár az eset a Wizz Airen kívül álló okokból történt, a légitársaság mindent megtesz annak érdekében, hogy a lehető leghamarabb visszaálljon a menetrend szerinti működés.

Hitelre van szükséged?

Találd meg a legideálisabb kölcsönt az Mfor és a Bank360 közös kalkulátoraival! Ha kevesebb mint 5 millió forintra van szükséged, tucatnyi kedvező kamatozású személyi kölcsönt hasonlíthatsz össze a Személyi Kölcsön Kalkulátorral. Ha lecserélnéd a régit, vagy megtaláltad álmaid járgányát, egy olcsó autóhitellel akár már néhány napon belül a volán mögé ülhetsz az Autóhitel Kalkulátor segítségével. Nagyobb terveid vannak és több pénz kell? A lakásvásárlásra fordítható hitelek között hatalmasak az eltérések, ilyenkor érdemes csak igazán összehasonlítani az ajánlatokat! 

A Bank360 és az Mfor összegyűjtötte, hogy melyek január legkedvezőbb hitelei:

Ha jól jönne 1,5 millió forint, a Raiffeisen Bankot érdemes most felkeresni, mivel a személyi kölcsön 32 576 forintos törlesztőrészlet mellett lehet a tiéd 60 hónapos futamidővel. 3 millió forintra lenne szükséged autóvásárláshoz? A CIB Banknál már 60 654 forintos havi törlesztéssel igényelheted jövedelemérkeztetéssel. A K&H Banknál igényelhető lakáshitellel pedig 10 millió forintot vehetsz fel 20 éves futamidőre havi 53 283 forintos törlesztőrészlettel.

Másfajta kölcsönt keresel? Ez a kalkulátor segíthet megtalálni azt a hitelt, amit keresel.