3p

Tasnádi László egyik érdekeltéségén keresztül közvetve beszállt egy látszólag nem túl forgalmat és nyereséget produkáló cégbe, hogy aztán kevesebb mint egy év után - amikor hatalmasat ugrottak a társaság számai - kiszálljon belőle.

Bő egy évvel ezelőtt arról lapunk számolt be először, hogy Pintér Sándor bizalmasa egy újabb társasággal bővítette eddig sem szerény cégbirodalmát - még ha a tranzakcióban "csak" közvetve, egyik társaságán keresztül is vett részt benne. Az sokkal kevésbé volt meglepő lépés, mint az, ami idén nyár elején történt. De kezdjük az elején!

A BLK Corporation Kft., melyben Pintér Sándor egykori államtitkárának és üzlettársának minősített többségi befolyása van, 2022. július 7-én szerzett tulajdonrészt a sárvári S-Group Technology Kft.-ben. A cégben a BLK-nak csak kevés, mindössze 10 százalékos részesedése volt három magánszemély mellett.

Ez a tulajdonviszony azonban nem lett hosszú életű, hiszen alig 10 hónappal később, 2023. május 3-án a BLK kiszállt a társaság tulajdonosai közül.

A döntés meglehetősen szokatlan, főleg annak fényében, amiről a cég számai "mesélnek". Az egyébként főtevékenységként villanyszereléssel foglalkozó társaság Tasnádi megjelenéséig meglehetősen szerényen teljesített, 2020-ig néhány tízmilliós, legfeljebb 82 milliós árbevételt tudott realizálni, amit 2021-ben már egy nagy ugrás után 211 millióval fejelték meg. Ami az adózott eredményt illeti, az nem érte el a 200 ezer forintot sem, a 2021-es év viszont már egy szemmel is jól látható összeget eredményezett: közel 12 millió forintot.

Meglepő döntést hoztak Tasnádi László érdekeltségénél. Fotó: MTI / Kovács Attila
Meglepő döntést hoztak Tasnádi László érdekeltségénél. Fotó: MTI / Kovács Attila

Aztán 2022 nyarán megjelent Pintér Sándor egykori államtitkára - pontosabban annak cége - és közel 1,3 milliárd forint folyt be a cég kasszájába, amiből a korábbi évekhez képest egy igen jelentős, 220 millió forintos profit maradt. Ezt azonban nem vették ki osztalékként a tulajdonosok, hanem bent hagyták a cégben.

Hogy ez a látványosan felívelő szakasz az idei évben is folytatódott-e, arra majd csak jövő év májusának végén kaphatunk választ, hiszen akkor kell leadni a 2023-as üzleti év beszámolóit. A közbeszerzési adatbázist elnézve az látszik, hogy idén is jól szerepelnek a közbeszerzéseken, még ha azok nem is a legnagyobb értékű megbízások. Többedmagukkal elnyerték például a KAV Központi Alkalmassági és Vizsgaközpont Nonprofit Kft. takarítási feladatait, egyedüliként fognak felelni HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség takarítási munkáiért, melyért például közel nettó 14 millió forintot kapnak.

(Székely Sarolta szerzői oldala itt érhető el.)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!