4p

Napvilágot látott a magyarországi Mercedes és Audi-gyár mögött álló társaságok eredménye. Ezekből kiderült, hogy a chiphiány ellenére a vállalatok helyzete konszolidálódott. A cégek az elmúlt évekhez hasonlóan ezúttal is számottevő osztalékfizetésről döntöttek.

Audi: javuló forgalom, óriási osztalék

Az Audi a 2019-es rekordszintű árbevételtől továbbra is elmarad, de az egy évvel korábbi, vagyis a 2020-as forgalmát már túlszárnyalta a Győrben működő társaság. Miután az Audi Hungaria esetében a belföldi értékesítés marginális, így sokat nem számított, hogy ez az egy évvel korábbihoz képest 30 százalékkal nőtt. Ugyanakkor az export terén is javítani tudott a járműgyártó vállalat, hiszen a 2020-as 7,5 milliárd eurós értékhez képest 2021-ben 7,67 milliárd euró bevétele származott a társaságnak exportból.

Javuló árbevétellel zárt az Audi. Fotó: Audi Hungaria
Javuló árbevétellel zárt az Audi. Fotó: Audi Hungaria

Hogy a társaság adózott eredménye a növekvő forgalom ellenére visszaesett, abban szerepet játszott az anyagköltségeik növekedése, ráadásul ennek mértéke az értékesítést meghaladó volt. Ezen a soron ugyanis az egy évvel korábbi 5,6 milliárd euróval szemben 2021-ben 6,1 milliárd eurót láthatunk. Ám nem csak az anyag, hanem a személyi jellegű ráfordítások is emelkedtek az egy évvel korábbi értékhez képest. A bérköltségek esetében a KSH által jelzett mértéknél kisebb volt a bérköltségek növekedése, ám az adatok alapján az Audi dolgozók átlagosan az inflációt elérő béremelésben részesültek.

A vállalat adózás előtti eredménye az egy évvel korábbi 500 millió euróról 335 millióra esett vissza. Érdekesség, hogy 2021-ben 2,9 millió adót fizetett, ami több, mint a duplája az egy évvel korábbi értéknek. Hozzá kell tenni, hogy hivatalosan a társasági adó mértéke 9 százalék, ám az Audi ennek a tizedét fizeti csak, a fizetett adó forgalomarányosan továbbra sem éri el az Audi esetében az 1 százalékot. Ez egyébként az úgynevezett effektív adókulcsnál is jóval alacsonyabb, a kormány ugyanis 2021-ra 5,5 százalékot számolt a költségvetési törvényben.

Érdemes kiemelni azt is, hogy az elmúlt két évhez hasonlóan az Audi most is komoly osztalékfizetésről döntött. A 2019-es év eredményét a vállalat teljesen hazavitte, akkor 2 milliárd euró kifizetéséről döntöttek. Ezt követően azt gondolhattuk, hogy 2020 után ennél kisebb lesz a repatriált összeg, ám a szabad eredménytartalékkal kiegészített előző üzleti évi adózott eredménye terhére 6 milliárd euró (!) összegű osztalékról döntöttek. Ezek után pedig talán nem okoz meglepetést, hogy most is kisöprik a céget, hiszen a tavalyi év eredményét meghaladó összegű osztalékról döntött a társaság. A beszámoló szerint a szabad eredménytartalék terhére, beleértve a 2021. üzleti év adózott eredményét 1,022 milliárd euró, vagyis nagyjából 400 milliárd forint osztalék kifizetéséről döntöttek.

Mercedes: növekvő nyereség

Ha a Mercedes-Benz értékesítési számait nézzük, akkor a kecskeméti társaság nem zárt túl jó évet 2021-ben. A társaság ugyanis tavaly 3,1 milliárd euró árbevételt ért el az előző évi 3,4 milliárd euróval szemben. A visszaesés hátterében a beszámoló szerint az áll, hogy tavaly 135 ezer járművet gyártott, mintegy 25 ezerrel kevesebbet, mint 2020-ban.

Ugyanakkor azokat a modelleket gyártották nagyobb számban, amelyek magasabb hozzáadott értékű, drágább típusok, mint az EQB, a plug-in hibrid és az AMG modellek. Ennek köszönhetően a társaság nyeresége növekedni tudott, a 2020. évi 39,3 millió euró után tavaly 67,6 millió euró lett az adózás utáni nyereség.

Az alacsonyabb darabszám egyébként tükröződött az anyagköltségben is, hiszen a 2020-as 3,128 milliárd euróval szemben tavaly 2,814 milliárdot tett ki. Ugyanakkor a bérköltségek nem csökkentek, sőt tovább nőttek, a kimutatás szerint ezen a soron 10 százalék feletti volt a bővülés. Miközben az Audi esetében megjegyeztük, hogy a társasági adó mértékénél jóval kevesebbet fizetnek, ez a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. esetében nem áll, a nagyjából 75 milliós adózás előtti nyereség után 7,4 millió euró összegű társasági adót fizetett a vállalat.

Az osztalék esetében azt láthatjuk, hogy a Mercedes-Benz a teljes nyereséget kifizette a német anyavállalatnak, ugyanakkor a 67 millió eurós, nagyjából 27 milliárd forintos összeg eltörpül a győri Audi 1 milliárd eurós (400 milliárd forintos) osztalékához képest.

Összességében tehát a nagy magyarországi gyárak esetében a tevékenységben egyfajta konszolidációt látunk, és remélhetőleg az idei évben a beszállítói láncok törései nem okoznak majd újabb gyenge évet. Az ugyanakkor az elmúlt három év alapján bevett gyakorlatnak tekinthető, hogy a nyereséget, sőt az Audi a korábbi években bent maradt eredménytartalék soron található pénzt is hazaviszi.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!