9p

Egyre aktívabbak az üzleti életben is az egykori és jelenlegi válogatott focistáink. Bár van, aki a számok alapján alig-alig tud foglalkozni vállalkozásával, mások nemcsak a labdaérzékükről, de vállalkozói érzékükről is tanúbizonyságot tesznek.

Immár hagyományosnak tekinthető, hogy minden évben megnézzük, hogy teljesítettek az egykori és jelenlegi válogatott focistáink az üzleti életben. Mert hogy nemcsak a zöld gyepen, de a mindennapokban is kockázatot vállalnak egy-egy saját biznisz elindításával. Igaz, ezek egy részéről jól látszik, hogy egyfajta B-tervként hozták létre a cégeket, ám akad közöttük néhány igencsak jól prosperáló társaság is. A vállalkozó kedv viszont egyre nagyobb, hiszen folyamatosan gyarapodik a vizsgált cégek listája, hiszen már 19 cégről fogunk szót ejteni cikkünkben. Ráadásul ezek többsége is pozitívan tudta zárni a tavalyi évet, hiszen

  • csupán 8 cég volt, mely veszteséget termelt,
  • kettőről nincs információ, mivel a mai napig nem adta le a beszámolóját, igaz, ebből egy egészen friss alapítású, így nem lennénk meglepődve, ha az első tört évében mínuszban zárt volna.
  • 3 cég pedig némiképp kellemetlen helyzetben van, mivel negatív tartományba csúszott a cég saját tőkéje, ami mindenképpen tulajdonosi beavatkozást, tőkerendezést igényel annak érdekében, hogy a jogszabályi kötelezettségeknek megfelelően tovább tudjon működni.

Mutatjuk először a legnagyobb nyerteseket és veszteseket!

  • A legnagyobb bevételt Szalai Ádám fémmegmunkálással foglalkozó cége, az OLS-Omega-Laser-Steeltec Kft. érte el. Az immár 20 éves cég 906 millió forintra tett szert a tavalyi évben. Ez jóval nagyobb összeg a korábbi 552 milliónál.
  • A legnagyobb nyereséget Holman Dávid Érsekvadkerti Húsbaromfi Kft.-je realizálta. A több magánszemély tulajdonában lévő, 1991-ben alapított társaság 143,3 milliós profittal zárt.
  • A legnagyobb veszteséget Dzsudzsák Balázs legrégebbi cége, a sportszer-kiskereskedelemmel foglalkozó DB7.hu Kft. szenvedte el, 32,1 milliós mínusszal zárt tavaly.
  • A legtőkeerősebb társaság címét szintén Holman Dávid érdekeltsége, az Érsekvadkerti Húsbaromfi Kft. tudhatja magáénak, 377,4 millió forintos saját tőkéjének köszönhetően.

Dzsudzsák Balázs egyre több lábon áll

Az utolsó válogatottságára készülő középpályás játékos feltűnő trendet követ: két évente újabb cégekkel gyarapítja egyre szélesebb cégbirodalmát. Nemcsak a társaságok száma növekszik, de újabb és újabb területek felé kacsintgat. Ma már ugyanis 5 cégben tulajdonos:

  • 2017 óta működik a sportszer-kiskereskedelemmel foglalkozó DB7.hu Kft.,
  • 2019-ben a magánegészségügy területére lépett be, amikor társtulajdonosa lett a Rába Medical Center Kft.-nek és a Rába Medical Invest Kft.-nek. Előbbi cég tevékenysége egyre jövedelmezőbbnek tűnik, hiszen tavaly már 162,7 millió forintos árbevételből 47,1 milliós tiszta profitot realizáltak. Igaz, a vagyonkezelésre szakosodott Rába Medical Invest távolró nézve sem teljesít jól: 22,4 milliós bevételből 21,6 milliós veszteséget csináltak.
  • 2021-ben újabb két céggel gyarapodott a cégháló. A légi- és űrjárműgyártással foglalkozó Első Magyar Léghajógyár Kft.-vel, mely egyelőre alvócégnek tűnik, valamint társtulajdonosként megalapította a BGZN Tüzép Kft.-t, mely tavalyi évéről egyelőre nincsenek nyilvános adatok.

Egyre több lábon áll. Fotó: MTI
Egyre több lábon áll. Fotó: MTI

Egy gondolat erejéig érdemes kitérni a DB7.hu Kft.-re, melynek 32 milliós vesztesége igazán kiemelkedő mértékű. Ennek okára a kiegészítő melléklet nem világít rá, ám az tudható, hogy egy 32 milliós egyéb ráfordításként elszámolt tétel okozta a "problémát". Annak érdekében, hogy a saját tőke ne csússzon mínuszba, a tulajdonosok (mert Dzsudzsák mellett 2020-tól Katona Zoltán is részesedéssel bír), pénzt tehettek a cégbe. A lekötött tartalék összege ugyanis 33 millió forinttal 83 millióra emelkedett tavaly.

Tőzsér Dániel cégei sem remekeltek

Összesítésünk második legtöbb cégével a Debrecen egykori sportigazgatója, Tőzsér Dániel rendelkezik. Ám Dzsudzsákkal ellentétben ő egy területre fókuszál, mégpedig az ingatlanpiacra. Mindhárom érdekeltsége ugyanis az ingatlanokhoz kapcsolódó tevékenységet végez, ám egyik sem remekel. Sőt, az előző évinél is rosszabb számokat produkált mindegyik.

Két legrégebbi, 2017-es alapítású cége a Rosegold Property Kft, melynek ingatlan adásvétele a főtevékenysége, valamint a Rosegold Ingatlanfejlesztő Kft., mely viszont lakó- és nem lakóépület építésére szakosodott a cégkivonat szerint. Előbbi 3,1 milliós árbevételből 776 ezres veszteséget ért el (szemben az előző évi 4,6 milliós mínusszal), az ingatlanfejlesztő cég megközelítőleg az előző évi árbevétel harmadát, 231 millió forintot realizált, melyből 900 ezer forintos nyereséget sikerült elkönyvelni a végén.

Debreceni focistából lett üzletember. Fotó: MTI
Debreceni focistából lett üzletember. Fotó: MTI

Egyelőre a 2020-ban létrehozott Guzser Art Kft.-je sem remekel, mely szintén lakó- és nem lakóépület építésével foglalkozik főtevékenységként. Az első teljes évében 9,9 millió forintos árbevételt könyvelt el, melyből 533 ezres veszteség lett a végén (ez alacsonyabb, mint az előző évi 1,8 millió forint). Itt azért érdemes megjegyezni az örök szabályt, miszerint egy induló vállalkozás esetében semmi meglepő nincs abban, ha az első néhány év még veszteséges. Időre van szükség ugyanis ahhoz, hogy a tevékenység jövedelmezővé váljon.

 

Pályán kívül is remekelnek

Három olyan válogatott focista is van, akik nemcsak a pályán tudnak jól szerepelni, de látszólag az üzleti életben is stabil lábakon álló vállalkozásokban vannak érdekeltségeik. Kezdjük a bemutatást a céges világban "régi motorosnak" számító válogatott csatárral, Szalai Ádámmal.

Régi érdekeltsége a 2002-ben alapított, fémmegmunkálással főtevékenységként foglalkozó OLS-Omega-Laser-Steeltec Kft., mely tavaly 906,2 millió forintos nettó árbevételt realizált, aminek köszönhetően kicsivel több mint 32 milliós profitra tett szert. A cégnek azonban pénzügyi forrásra lehetett szüksége az elmúlt néhány évben, hiszen Szalai Ádám jelentősebb összegű kölcsönt nyújtott a cégnek 2019-ben, majd 2020-ban is szükség lehetett még néhány tízmillió forintra - erről árulkodik a cég mérlege és annak kötelezettségek sorai. Tavaly a hátrasorolt kötelezettségek soron szereplő összeg nem emelkedett ugyanis, márpedig a korábbi évek dokumentumai alapján itt tarták nyilván a Szalai Ádám felé fennálló tartozást.

Nagyon beindult az egyik cége. Fotó: MTI
Nagyon beindult az egyik cége. Fotó: MTI

Ám a cég megítélését ez nem befolyásolhatja túlságosan, mivel a hátrasorolt kötelezettségekhez a számviteli szabályok szerint olyan kölcsönöket, hiteleket sorolnak be, melynek visszafizetési ideje nem meghatározott (de legalább öt évnél hosszabb futamidejű), csőd vagy felszámolási eljárás esetén pedig a többi hitelező kielégítése után kell kiegyenlíteni az itt szereplő tételeket.

Szalai Ádám másik cége azonban hatalmasat robbantott 2021-ben. A 2017-ben létrehozott, ingatlan adásvétellel foglalkozó cég, a Szalai Brothers tavaly 265,7 milliós árbevételre tett szert úgy, hogy előző évben még nulla forint árbevételt könyvelt el (ebből akkor 1,5 millió forintos veszteség lett év végére). A brutálisan megugró bevételeknek köszönhetően a profit is szépen alakult: több mint 119 millióval zárták 2021-et. Mindezt alkalmazott nélkül ráadásul.

Viszonylag friss (2020-as alapítású) cége van az RB Leipzig középpályásának, Szoboszlai Dominiknak. Az egyéb sporttevékenységet főtevékenységként bejegyző társaság az e-sport területén próbálja megtalálni a számításait Domination Esport Kft. néven. És a jelek szerint ez egész jól össze is jön neki, főleg, mivel 2021 volt az első teljes éve a társaságnak. Majdnem 24 millió forintos árbevételt könyvelhettek el, melyből 5,56 millió forint nyereség maradt a költségek elszámolása után.

Úgy tűnik, be fog jönni az e-sport biznisz. Fotó: MTI
Úgy tűnik, be fog jönni az e-sport biznisz. Fotó: MTI

Nem lehet oka panaszra a Slovan Bratislava csatárának sem, Holman Dávidnak: két régi és igen jól prosperáló társaság tulajdonosai között is tudhatja magát. Mind közül a legjövedelmezőbb az 1991-ben alapított - és korábban már említett - Érsekvadkerti Húsbaromfi Kft. A baromfitenyésztéssel foglalkozó cég tavaly 178 millió forintos bevételből 143 milliós nyereséget csinált.

A másik társaság tevékenysége sem áll messze a mezőgazdaságtól. A 2015-ben létrehozott Holman J.T.D. Kft. gabonaféle, hüvelyes növény, olajos mag termesztésével foglalkozik és igen stabil lábakon áll. Közel 130 milliós árbevételt csináltak tavaly, amiből majdnem 70 millió forint profit maradt.

Pályán kívül vannak, akik botladoznak még

Nem beszéltünk még néhány játékosról és érdekeltségéről. Bár Szoboszlai Dominiknak bejöttek a számításai az adatok alapján, ez nem mondható el minden induló és friss cégről, ahogy az már az eddigiekből is kiderült.

Sigér Dávid 2020-ban hozta létre a Touchbox Kft.-t, mely főtevékenységként sport, szabadidős képzéssel foglalkozik. Az első teljes éve azonban még eléggé döcögősen telt el, hiszen mindössez 211 ezer forintos árbevételre tett szert, melyből 3,6 milliós vesztesége lett a végén.

Sokkal frissebb alapítású Gasztony Balázs, Lang Ádám és Fiola Attila közös vállalkozása, az LFG-Team Padsport Kft., ami 2021 óta működik. A sportlétesítmény működtetésével főtevékenységként foglalkozó társaság az első tört évében 2,3 milliós árbevételre tett szert, ám a költségei túl nagyok voltak, így az évet 10,1 milliós veszteséggel kellett zárniuk.

Böde Dániel Felkov Bt.-je ugyan szép bevételt ért el zöldség-gyümölcs kiskereskedelemmel, 14,8 millió forintot, a költségek majdnem teljes egészében elvitték ezt az összeget. A végén 389 ezer forint nyereséget tudtak kimutatni. Ez egyébként a korábbihoz hasonló teljesítmény, 2020-ban is hasonló bevételből 473 ezres profit maradt. Mondhatni nem túl jövedelmező az üzlet.

Gera Zoltán cégei továbbra sem mutatnak túlzott aktivitást. A 3,5 tonnánál nagyobb gépjármű-kölcsönzéssel foglalkozó cég, a Geremi Trans Kft. tavaly már egy forint árbevételt sem tudott elkönyvelni. Az egyéb gépjármű-kölcsönzéssel foglalkozó D Plusz  L Transz Kft. tavalyi évéről nincsenek még adatok, az ingatlan bérbeadással foglalkozó MG Budapest Invest Kft. ismét veszteséges lett. 2020-ban 500 ezer forintos bevételből 5,1 milliós mínusz lett, tavaly pedig 1,1 milliós bevételből kicsivel több mint 4 millió lett a veszteség.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!