2p

Az orosz tömegtájékoztatási és távközlési felügyelet (Roszkomnadzor) pénteken bejelentette, hogy részlegesen korlátozza a Meta amerikai nagyvállalat által működtetett Facebook közösségi portált, azzal vádolva a Metát, hogy cenzúrázza az orosz híreket és megsérti az orosz állampolgárok emberi jogait.

"A főügyésznek a Facebook közösségi portállal kapcsolatos döntésével összhangban a Roszkomnadzor február 25-től intézkedéseket léptet életbe a hozzáférés korlátozására" - közölte a felügyelet. A korlátozás módjára a felügyelet nem tért ki. Korábban büntetőintézkedésként lassította a Twitter mikroblog portál működését.

A Roszkomnadzor azt kifogásolta, hogy az amerikai óriáscég korlátozta a portálon az orosz védelmi minisztérium televíziója, a Zvezda, a RIA Novosztyi állami hírügynökség, valamint a Lenta.ru és a Gazeta.ru hírportálok hivatalos oldalait. "A Roszkomnadzor a Meta vezetésétől a Facebook által az orosz médiumokra kényszerített korlátozások feloldását és az intézkedések kiszabásának indoklását kérte. A közösségi portál tulajdonosai figyelmen kívül hagyták ezeket a kéréseket" - áll a közleményben.

A Roszkomnadzor szerint a Facebook 2020 októbere óta legalább 23 esetben cenzúrázta az orosz médiumokat és internetes forrásokat. "A külügyminisztériummal konzultálva az ügyészség úgy döntött, hogy a Facebookot olyan közösségi portálnak minősíti, amely érintett az orosz állampolgárok emberi jogai és az alapvető szabadságjogai megsértésében" - áll a felügyelet közleményében.

További hírek a témában:

Az orosz hatóságok az elmúlt években többször is intézkedéseket hoztak a nagy közösségi portálok ellen, gyakran a kiskorúak védelmére vagy a szélsőségesség elleni harcra hivatkozva. Többször is pénzbírsággal sújtották a Facebookot, legutóbb decemberben 1,9 milliárd rubel (8,4 milliárd forint) értékben a YouTube-ot, a TikTokot és a Twittert. Egy orosz bíróság szintén decemberben rekordösszegű, 7,2 milliárd rubeles (csaknem 32 milliárd forintos) pénzbírságra ítélte a Google amerikai informatikai nagyvállalatot, amiért nem törölte az orosz hatóságok által törvénytelennek minősített tartalmakat. (MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!