3p

Eddig még csak erős volt a gyanú azt illetően, hogy a tizenegyedik kaszinókoncesszió melyik körhöz fog kerülni. Mára biztossá vált a kormányiroda szerződéslistájának köszönhetően.

Tavaly októberben a cégadatokra hivatkozva számoltunk be arról, hogy a győri és a pécsi kaszinók koncesszióját is elnyerő Treff-Klub Kft. 2018. február 7-én alapította meg a Casino Win Miskolc Kft.-t. Ebből a tényből hivatalos megerősítés nélkül is jó okkal feltételezhettük, hogy a győri ügyvédhez, és ezáltal Seszták Miklós köréhez kerül az utolsó, miskolci kaszinókoncesszió.

A Miniszterelnöki Kormányiroda által közzétett tavalyi szerződéslista most megerősítette ezt a feltételezést és már semmi kétség nem maradt afelől, hogy végül kihez is került a koncesszió. Bár korábban a Nemzetgazdasági Minisztérium, mára Pénzügyminisztérium volt felelős a kaszinókért, a tavalyi választások után a miniszterelnök munkájának támogatása céljából újonnan létrehozott Miniszterelnöki Kormányiroda vette magához a szerencsejáték felügyeletét, így a kaszinók kérdésköréért is ez a tárca felel.

Fotó: Pixabay
Fotó: Pixabay

A tavaly megkötött szerződéslista a napokban került fel a kormány honlapjára, s e szerint 2018. szeptember elsején megkötötték a szerződést a Treff-Klub Kft.-vel a miskolci játékkaszinó üzemeltetésére vonatkozóan.

Ezzel együtt már 3 koncessziót birtokol a Rákosfalvy Zoltán, győri ügyvéd által tulajdonolt társaság: a győri és pécsi egység mellett a miskolci kaszinó üzemeltetési jogával is rendelkezik.

Rákosfalvy Zoltán a második legnagyobb kaszinótulajdonos lett Magyarországon:

  •     5 budapesti kaszinót az elhunyt Andy Vajna cégei üzemeltetnek,
  •     a pécsi, a győri és a miskolci kaszinók Rákosfalvy Zoltán érdekeltségei,
  •     a debreceni és nyíregyházi egység Szima Gábor és a debreceni focicsapat tulajdonában van,
  •     a soproni kaszinóba pedig Garancsi István szállt be.

A Rákosfalvy által elnyert koncessziók a cégek ügyvezetőjén, Kruppa Zsolt Andráson keresztül kapcsolódnak Seszták Miklóshoz. A szintén kisvárdai Kruppa Zsolt András felesége ugyanis Seszták Miklós feleségével közös vállalkozásban volt érdekelt. Ugyanakkor Rákosfalvy sem áll távol a legnagyobb kormánypárttól, sajtóhírek szerint korábban a Fidesz-frakciónak is dolgozott.

Az Opten adatai szerint a koncessziókat elnyerő anyacéget megterhelték némileg a kaszinók nyitásával kapcsolatban felmerülő költségek és a jelentős összegű koncessziós díj. 2017 októberétől (az Opten szerint a mai napig) zálogjog van bejegyezve Rákosfalvy üzletrészére a Mészáros Lőrinchez köthető MKB Bank által. Ez azt is jelenti, ha valami balul sülne el a kaszinókoncessziókat birtokló cégnél, a tulajdonjog Mészárosék körébe kerülhetne.

Az interneten fellelhető információk szerint hiába, hogy immár fél éve Rákosfalvyék birtokában van a miskolci koncesszió, a kaszinó a mai napig nem nyitott még meg. Ennek eredeti dátuma február 25. lehetett, ám a kaszinó január vége óta nem frissülő Facebook-oldala szerint továbbra csak a munkavállalók toborzásáig jutottak el, a Tropicana Casino Miskolc várható nyitásával kapcsolatos kérdésekre nem válaszolnak.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!