2018. április 17. 15:10
mfor.hu

Enyhén mérséklődött az optimizmus a hazai nagyvállalatok körében – jelzi a K&H nagyvállalati növekedési index első negyedéves eredménye. A legnagyobb hazai cégek éves várakozását jelző mutató 1 ponttal csökkent, így jelenleg 11 ponton áll.

„Az első negyedévben 1 ponttal mérséklődött a hazai, 2 milliárd forint feletti éves árbevételű, nem-állami nagyvállalatok egy évre előre tekintő várakozásait mutató K&H nagyvállalati növekedési index, így jelenleg 11 ponton áll. Az enyhe csökkenés annak tudható be, hogy az előttünk álló egy évre a cégek saját éves növekedésüket illetően szerényebb várakozással bírnak, miközben a gazdasági környezettel kapcsolatban érdemben nem változtak elképzeléseik sem 1 éves, sem 3 éves időtávra vonatkozóan” – mutatta be a K&H nagyvállalati növekedési index fő adatait Patrick Van Overloop, a K&H Üzleti ügyfelek divízió vezetője.

A visszafogott várakozások a pénzügyi eredményekre is fennállnak: 3,2%-ról 2,8%-ra mérséklődött a várt éves árbevétel-növekedés mértéke, miközben a tervezett profitnövekedés 2,2%-ról 1%-ra zsugorodott. Ezzel együtt a dolgozói létszám bővítésének szándéka is visszafogottabb lett, a tavaly év végén jellemző 20%-hoz képest jelenleg a nagyvállalatok 16%-a gondolkodik állománynövekedésben. Mindez azonban nem fogja vissza a beruházási kedvet, hiszen az előző negyedévhez képest 42%-ról 54%-ra ugrott a következő egy év során fejlesztésben gondolkodó cégek aránya. 

 

A szektorok közül az ipari cégek tekintenek leginkább optimistán előre, ők átlag feletti várakozással bírnak (13 pont), ezzel szemben a kereskedelmi szektorban enyhe visszafogottság tapasztalható, itt ugyanis 2 ponttal csökkentek a várakozások (10 pont). Az iparág mellett a cégméret is nagymértékben meghatározza a vállalati kilátásokat: jelenleg a 10 milliárd forint feletti éves árbevételű cégek a legbizakodóbbak (14 pont). A 2-4 milliárd forint éves árbevételű vállalatok az átlaggal közel azonos állásponton vannak, míg a 4-10 milliárd forint éves árbevételű cégek várakozásai 14-ről 9 pontra mérséklődtek.

Miből finanszírozzam a cégem? Mitől lesz versenyképes egy magyar KKV és honnan szerezhet fejlesztési forrásokat? Ki viheti tovább a családi vállalkozást?

KKV-finanszírozás - égető tulajdonosi dilemmák konferencia - jelentkezzen most!