2p

Véget ért a Fidesz-közeli Médianéző Kft. végelszámolása. A Nézőpont Csoport tulajdonába tartozó cég évek óta egyre kevesebb megbízást kapott, így nem érte meg fenntartani a kormánypárti think-tanknek ezt a vállalkozását.

Február 28-án végelszámolással megszűnt a Nézőpont Csoport kizárólagos tulajdonába tartozó Médianéző Kft. – derül ki az Igazságügyi Minisztérium honlapjára feltöltött dokumentumokból. A céget még a NER „hajnalán”, 2010 májusában alapították, 2015-től lett az ügyvezetője először Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet kutatási igazgatója, majd 2016-ben váltotta őt ezen a pozíción Boros Bánk Levente, a Nézőpont Intézet elemzési igazgatója. A Médianéző Kft. megszűnéséről december 30-án döntött a Nézőpont Csoport Zrt. egyszemélyes tulajdonosa, Orbán Viktor korábbi államtitkára, Győri Tibor.

A vállalkozás 2018-ban még 1,68 milliárdos forgalom mellett 265,6 milliós, 2019-ben pedig 1,55 milliárd forintos forgalom mellett (melyből 1,3 milliárd az akkor még létezett Innovációs és Technológiai Minisztériumnak végzett médiamonitoringból származott) 29,3 millió forintos adózás előtti eredményt termelt. Ezt követően azonban elzárultak a pénzcsapok, 2020-ban 78,9 milliós forgalom mellé 1,3 millió forintos profit társult, míg 2021-ben 3,1 milliós árbevételből már csak 85 ezer forint lett a nyereség.

A 2022-es évet 3,5 milliós bevétellel és 1,3 milliós veszteséggel zárta a Médianéző Kft., míg a január 1-jétől február 28-áig tartó végelszámolási időszakban bevétel nélkül volt 284 ezer forint költsége.

Az osztalékok is ennek megfelelően alakultak: 2018-ban 241,7 millió, 2019-ben 26,6 millió, 2020-ban 1,4 millió, míg 2021-ben 77 ezer forintot vett ki a Médianézőből Győri Tibor cége. Tavaly azonban már csak veszteséget könyvelhetett el a kft.

Győri Tibornak már nem hozott újabb jövedelmet a kft., így a megszüntetése mellett döntött. Fotó: MTI
Győri Tibornak már nem hozott újabb jövedelmet a kft., így a megszüntetése mellett döntött. Fotó: MTI

A végelszámolási dokumentációban fellelhető vagyonfelosztási javaslat szerint a Médianéző Kft. 2 millió 745 ezer forintos vagyona 270 ezer forint önkormányzati és 853 ezer forint állami adóhatósági állami adóhatósági túlfizetésből, valamint 1 millió 622 ezer forint bankszámlán levő összegből áll. A felosztható vagyonból 1 millió 368 ezer forint a szállítói tartozások kifizetésére megy, 5-5 ezer forint illeti meg a számlavezető MKB Bankot, valamint a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarát, a fennmaradó 1 millió 367 ezer forint pedig a tulajdonos Nézőpont Csoporté lesz.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!