3p

A Fővárosi Törvényszék Cégbírósága a 2018 januárjától végelszámolás alatt állt CIB Faktor Zrt.-t törölte a cégjegyzékből – derül ki a Pénzügyi Stabilitási és Felszámoló Nonprofit Kft. tájékoztatásából. Ennek oka, hogy a CIB még évekkel ezelőtt úgy döntött, a saját berkein belül végzi e tevékenységet.

Három magánszemély – Varga Zoltán (aki nem azonos a Centrál Média-csoport fejével), Kránitz István és Kállay Csongor) –, valamint a nem sokkal később a trió tulajdonába került Agro-VI Pénzügyi Tanácsadó és Szolgáltató Kft. 1998 novemberében alapította meg az Áginvest-Faktor Pénzügyi Szolgáltató Rt.-t. Mint az elnevezésük elárulja, faktoring tevékenységre szakosodtak. Ez olyan követelések adásvételét jelenti, amelyek származhatnak alapvetően áruforgalomból, szolgáltatásból, vagy bankhitelből. A hitelező a követelést eladja a faktorálónak, innentől kezdve elveszíti az adóssal szemben fennálló hitelezői jogait, amelyek a faktorálóra szállnak át.

Hogy mennyire jól ment e biznisz, azt jelzi, hogy az Áginvest a 2000-es évek elején az öt legnagyobb hazai faktoringcég egyikének számított, 2003-ban több mint 30 milliárd forintos forgalmat bonyolított le. Az üzletágban rejlő lehetőségeket felismerve akkortájt kezdték el a bankok felvásárolni a faktoringgal foglalkozó cégeket. Ennek következtében 2004-re már a banki hátterű cégekhez kötődött a hazai, mintegy 338 milliárd forintos faktorált forgalom 60 százaléka.

Köztük a CIB Faktor Szolgáltató Rt.-hez, amelynek anyabankja 2004 tavaszán szerezte meg az Áginvest-Faktort. Mint az adásvételt követően ügyfélmegtartási, -szerzési céllal érveltek, „a CIB Faktor mögött egy olyan tőkeerős banki háttér van, mely biztosítja a vállalkozások számára a folyamatos forráshoz jutást”.

Négy évvel ezelőtt aztán a CIB Csoport úgy határozott, hogy a faktoring tevékenységet a CIB Faktor Zrt. helyett a CIB Bank keretein belül viszi tovább, és ezzel a CIB Faktor Zrt.-t megszünteti. „A változás célja az volt, hogy a bankcsoporton belüli együttműködés lehetőségeit maximálisan kihasználjuk, és ügyfeleink felé a korábbiakban megszokottnál is átfogóbb szolgáltatásokat kínáljunk, ugyanakkor ez minden ügyfelünk számára könnyen elérhető legyen” – idézte fel most lapunk érdeklődésére a CIB.

Az elgondolás sikerét bizonyítja, hogy a faktoring tevékenység volumenei a CIB Bankon belül az elmúlt három évben is folyamatosan növekedtek, sőt a piacon meghatározó szerepét megtartva a CIB faktorpiaci részaránya is növekedni tudott. A vevőkövetelések finanszírozásának folyamatosan növekvő hazai piacán a CIB a faktorált állomány 10 százalékot meghaladó piaci részesedésével a harmadik legnagyobb szereplő volt 2019-ben, méghozzá a Magyar Faktoring Szövetség adatai szerint. Ezek szerint tavaly 2847 milliárd forint volt a faktorált forgalom, míg a faktorált állomány bruttó 319,8 milliárd forintot tett ki, nettó 268 milliárdos érték mellett. Ezen belül – mint azt lapunk megírta –, a CIB 2019-ben közel 190 milliárd forintos rekordforgalmat ért el, bruttó állománya megközelítette a 35 milliárd, míg a nettó a 30 milliárd forintot.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!