Lapunk Minőségi Újságírás díjat kapott 2020. júliusában


		
	
Csabai Károly Csabai Károly

A hatályos céginformációs adatbázishoz képest ennyivel szerepel magasabb összeg a Millenáris Tudományos Kulturális Nonprofit Kft. törzstőkéjeként a kormány által benyújtott törvényjavaslatban, amely azt indítványozza, hogy a kft teljes egészében kerüljön egy újonann létrehozandó alapítványba. A különbségre a friss cégközlönyben megjelent tájékoztatás derít fényt.

A Fővárosi Törvényszék Cégbírósága szeptember 30-ával törli a Millenáris Széllkapu Beruházó, Fejlesztő és Üzemeltető Nonprofit Kft.-t - olvasható a pénteken megjelent cégközlönyben. A kft tulajdonosa a magyar állam, amely azért kérte ezen érdekeltsége kivezetését a hivatalos cégjegyzékből, mert azt beolvasztja a szintén a kizárólagos birtokába tartozó Millenáris Tudományos Kulturális Nonprofit Kft.-be.

Kettőből egy - racionalizálás kormányzati módra
Kettőből egy - racionalizálás kormányzati módra

A Millenáris Széllkapu Kft.-t 2013-ban alapította a magyar állam képviseletében eljáró Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt., azzal a céllal, hogy az egykori Ganz iparterület mintegy 2,5 hektáros hűlt helyén - ahol egykoron minisztériumi épület is állt - egy új parkot és mélygarázst létesítsen. Némi csúszást követően az új komplexumot - amelyet a szakzsargon high-tech zöldparknak nevez - idén augusztus 20-án adták át a nagyközönségnek, erről lapunk egy helyszíni tudósítás keretében számolt be.

Ez a cikk az Mfor és a Privátbankár Prémium tartalma, csak a lap előfizetői olvashatják teljes terjedelmében.

14 napig ingyenesen hozzáférhet Prémium tartalmainkhoz a következő lépések megtétele után:

  1. Regisztráljon (adja meg emailcímét és jelszavát)
  2. Válasszon előfizetői csomagjaink közül
  3. Adja meg bankkártyája adatait - a választott csomag díját csak a 14 napos próbaidőszak letelte UTÁN vonjuk le bankszámlájáról

+1: A 14 napos próbaidőszak alatt Profiloldalán bejelentkezve BÁRMIKOR LEMONDHATJA előfizetését

Előfizetői csomagjainkról, az előfizetésről részletesen itt olvashat

Regisztráció

Jelszó visszaállítás

E-mailen elküldtük a jelszó visszaállításához szükséges információkat. Kérjük, ellenőrizze postafiókját!



Még nem regisztrált? Regisztráció itt

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára. Sok éves tapasztalattal a hátunk mögött elérkezettnek láttuk az időt arra, hogy szintet lépjünk és egy olyan lehetőséget kínáljunk Önöknek, amelynek segítségével egyes témakörök elismert szakértőinek - így többek között Bod Péter Ákos, Pogátsa Zoltán, Darvas Zsolt, László Csaba, Prinz Dániel vagy Szakonyi Péter - véleményeihez, mélyelemzéseihez, neves újságírók által készített egyedi tartalmakhoz jutnak hozzá. Ennek formája egy ELŐFIZETÉS, mely egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között klubtagságot, webinárumokon való részvételt, a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.

Előfizetőink naponta 4-6 unikális, máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá, cikkenként nagyjából 10 forintért, havonta és laponként 745 forintért.

Cikkeink túlnyomó többsége azonban továbbra is szabadon olvasható marad.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Jól jönne 1,5 millió forint?

 

A Bank360.hu és az Mfor kalkulátora alapján az alábbi induló törlesztőkre számíthatsz, ha 1,5 millió forintra van szükséged 60 hónapra: a Raiffeisen Bank személyi kölcsöne 30 372 forintos törlesztőrészlettel lehet a tiéd. Az Ersténél 32 831 forint, a Cetelemnél pedig 33 102 forint a törlesztőrészlet. Más kölcsönt keresel? Ezzel a kalkulátorral összehasonlíthatod a bankok ajánlatait.