Az „első beton” kifejezés definíciója közvetlenül a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (NAÜ) által alkalmazott terminológiából ered. A NAÜ „Power Reactor Information System” (PRIS) adatbázisában – amely a világ atomerőműveinek adatait kezeli – egy létesítmény építésének hivatalos kezdő dátumaként a reaktorépület (nukleáris sziget) alaplemezének első betonöntését rögzítik – írja a magyar hatóság.
A hivatal HVG-nek küldött válasza szerint már csütörtökön megkezdődhet a hivatalos építési szakasz.
Ezzel az előkészítő szakaszból formálisan az építésibe lép át az atomerőmű, és az „építés alatt” kategóriába kerülés miatt a NAÜ adatbázisába is felkerül. Ezen a világ 63, jelenleg épülő atomerőműve szerepel.
Az eredeti, hivatalos elképzelés szerint a két orosz blokkal (VVER-1200) 2024-ben már az üzembe helyezési köröket kellett volna futni, tavaly pedig az első blokk termelésbe állt volna – teszi hozzá a HVG.
