3p

Úgy vette át az állam 2022 nyarán a Százhalombatta–Ercsi vasútvonal felújítását az SZ-E Konzorciumtól, hogy a Szabad Európa birtokába jutott dokumentumok alapján még hónapokkal később sem fizette ki több alvállalkozóját a konzorcium Mészáros Lőrinc tulajdonában álló tagja.

Vannak olyan cégek, melyeknek még 2024 májusában is tartoztak, ami azt eredményezi, hogy egyelőre az ő alvállalkozóik is várhatnak a pénzükre — írja a Szabad Európa.

Százhalombattán is érdemes egy kicsit megállni
Százhalombattán is érdemes egy kicsit megállni
Fotó: wikipedia

A NIF még 2017. december 18-án írta alá a kivitelezési szerződést a korábban kiírt közbeszerzésen nyertes SZ-E Konzorciummal (vezető tag: Mészáros és Mészáros Kft., tag: Vasútépítők Kft.) A korszerűsítés részeként nem csak a mindössze 15,7 kilométer hosszú vasúti pályát újították fel úgy, hogy 120–160 kilométeres sebességgel is közlekedhessenek rajta a vonatok. Átépítették az állomás épületét Százhalombattán, mellékvágányokat építettek, megemelték és akadálymentesítették a peronokat, P+R parkoló létesült.

Hogy nem mehetett minden simán, azt az is jelzi, hogy egy levél szerint a szerződést négy alkalommal módosították, és a beruházás véghatárideje pedig 2021. június 30. volt – ehhez képest, több mint egy évvel később igazolta a NIF, hogy az SZ-E Konzorcium jogosult a Befejezési Igazolásra.

A beruházás értéke az ÉKM honlapja szerint 49 milliárd forint volt, amit a Szabad Európa szakmai forrásai még úgy is jelentősen túlárazottnak minősítettek egy ekkora pályaszakaszra, hogy a munkák sokrétűek voltak. Információink szerint a 2022. július 11-i levelet követően nem sokkal az állam ki is fizette a pénzt a konzorciumnak.

Késő kifizetés

A Szabad Európa birtokába jutott dokumentumok szerint a Százhalombatta–Ercsi vasúti felújítás befejezési igazolásának kiadása napján, 2022. július 11-én biztosan nem kapta még meg a szerződés szerint járó pénzt az SZ-E Konzorcium minden alvállalkozója.

Ehhez képest – a lap információi szerint - a ki nem fizetett cégek vezetői az állam által 2022. július 11-én kiadott befejezési igazolás után hónapokkal írtak levelet a Mészáros és Mészáros Kft ügyvezetőjének arról, hogy még mindig nem kapták meg a nekik járó teljes pénzt.

A Vasútépítők Kft. története egyébként tipikusnak mondható: a német Wiebe-csoport többségi tulajdonában álló cég korábban a hazai vasútépítés jelentős szereplője volt, még 2019-ben is 14 milliárd forintos árbevétellel, hetven alkalmazottal; de ahogy a 2015-ös G-napot követően Mészáros Lőrinc egyre komolyabb helyzetbe került a vasútépítés területén (is), úgy sorvadt el a Vasútépítők. Tavaly 268 milliós bevétel mellett 230 millió forint veszteséget termelt az immár ötfős kisvállalkozássá zsugorodott társaság.

Egy iparági forrás szerint az anyacég eldöntötte, hogy távozik a magyar piacról, valójában már csak a folyamatban lévő garanciális kötelezettségek miatt tartja fenn a leányvállalatot, amíg ki nem futnak.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!