8p

Beugrani egy benzinkútra ma már sok esetben nem csak tankolást jelent. A magyarországi kúthálózatok is sorra ismerik fel a kiskereskedelemben rejlő további lehetőségeket, olyan szolgáltatásokat kínálva, amelyek megkönnyítik az emberek mindennapjait, jelentsen ez egy gyors bevásárlást, egy étkezést vagy akár egy üzleti találkozót.

November elején közölte harmadik negyedéves eredményét a Mol. Ebből többek között az derült ki, hogy a csoportnál a Fogyasztói Szolgáltatások szegmens kiemelkedő eredményt ért el. Mindezt a Mol a nem üzemanyag termékek növekvő árrésének és a közép-kelet európai üzemanyag-piaci trendeknek tudta be.

Alaposabban körbejárva a témát, megnéztük, pontosan mit takar ez az eredmény, főleg mennyire számítanak a nem üzemanyag termékek a növekedésben.

Hogy mekkora szegmenst jelent a Fogyasztói Szolgáltatások a többi szegmenshez viszonyítva, ezt leginkább a pénzügyi eredményekkel lehet szemléltetni – közölte megkeresésünkre az olajipari vállalat.

Eszerint a Mol-csoport újrabeszerzési árakkal becsült tiszta EBITDA-ja – azaz a kamatok, adózás és értékcsökkenési leírás előtti eredmény – 689 millió dollár (202,9 milliárd forint) volt 2019 harmadik negyedévében. A Fogyasztói Szolgáltatások szegmens 161 millió dolláros (47,4 milliárd forint) negyedéves EBITDA eredményt ért el. Míg a Kutatás-Termelés EBITDA-ja 235 millió dollár (69,4 milliárd forint) volt, addig a Downstream üzletág újrabeszerzési árakkal becsült tiszta EBITDA-ja 272 millió dollár (80,1 milliárd forint) és végül a Gázszállítási üzletág EBITDA hozzájárulása a harmadik negyedévben 27 millió dollár (8 milliárd forint) volt. 2019-ben a nem üzemanyag termékek hozzájárulása 29 százalék volt a teljes szegmens árréstömegét tekintve.

Új stratégia és koncepció

A Molnál a nem üzemanyag termékek értékesítésének bővüléséhez nagyban hozzájárult az úgynevezett Fresh Corner-koncepció. Mit takar ez a koncepció? Olyan üzleteket nyitott a Mol a töltőállomásokon, ahol kellemes környezetben kibővült áruválasztékkal, kávéval, friss szendvicsekkel, pékáruval várják a vásárlókat. Mindez nemcsak a választék bővítését takarja, hanem egyfajta minőségi időt is adnak a fogyasztóknak, amíg a kúton tartózkodnak. Olyan dolgokra is kell itt gondolni, hogy a töltőállomáson ma már kutyafuttató, kültéri terasz és családi fitnesz park található.

A Mol-csoport jelenleg több mint 1900 töltőállomással rendelkezik a régióban. A Fresh Cornerek ma már a régió 7 országában, mintegy 705 töltőállomáson megtalálhatók, Magyarországon pedig több mint 130 helyen találkozhatnak velük a vásárlók. A koncepciót 2021-re pedig már 1250 értékesítési pontra kívánják kiterjeszteni a régióban.

Kávéból fogy a legtöbb

A nem üzemanyag termékek körébe minden olyan tétel beletartozik, ami a töltőállomásokon kapható, de nem üzemanyag. Így például kávé, szendvics, üdítő, de akár az autópálya matrica megvásárlása vagy a szélvédőmosó folyadékok is ebbe a kategóriába tartoznak.

Mol Fresh Corner a XI. kerületi Prielle Kornélia úton (Fotó: MTI Fotó, Illyés Tibor)
Mol Fresh Corner a XI. kerületi Prielle Kornélia úton (Fotó: MTI Fotó, Illyés Tibor)

A legnépszerűbb termékük a kávé. Tavaly 41 millió csésze kávét (másodpercenként 1,3 csésze kávé) adott el a Mol a régióban, idén várhatóan ez a szám 47 millióra emelkedik majd. Magyarországon naponta több mint 28 ezer csésze kávét adnak el a benzinkutakon, ami óránként mintegy 1200, percenként pedig 20 csésze kávénak felel meg. Az ételeknél alapvetően a péksütemény, hot-dog és friss szendvicsek a népszerűek a kutakon – tudtuk meg a Moltól.

Észrevehetően kialakult tehát egy vásárlói trend az utóbbi években, amely lökést adott a benzinkúton működő egységek felfutásának. A Mol tapasztalatai szerint az látszik, hogy a vásárlók egyre inkább keresik azokat a lehetőségeket, szolgáltatásokat, amivel időt spórolhatnak, tehát gyorsan, kényelmesen útközben elintézhetik a dolgaikat.

Hétköznapi bevásárlások a benzinkúton

Az utakon, autópályákon folyamatosan jelen lévő potenciális vásárlókért vívott harcban persze nem egyedüli szereplőként vesz részt a Mol. A Spar 85 OMV és 28 Lukoil töltőállomáson vagy jelen az OMV-Spar Express és a Lukoil Despar nevekkel. Az OMV-vel 2013-ban, a Lukoillal 2015 végén nyitották első közös üzletünket.

0-24-ben nyitva tartó Spar Express egy OMV töltőállomáson a II. kerületi Szilágyi Erzsébet fasoron (Fotó: MTI Fotó, Mohai Balázs)
0-24-ben nyitva tartó Spar Express egy OMV töltőállomáson a II. kerületi Szilágyi Erzsébet fasoron (Fotó: MTI Fotó, Mohai Balázs)

Maczelka Márk, a Spar kommunikációs vezetője a Privátbankár.hu-nak elmondta: az együttműködő töltőállomásokkal évről évre növekvő forgalmakat ér el a Spar. Nemcsak ünnepnapokon sikeresek a töltőállomások, a hétköznapi bevásárlások során is kialakult egy törzsvásárlói réteg.

Hogy ez átlag mekkora forgalmat jelent, azt számszerűsítve nem tudtuk meg, csak annyit, hogy az ilyen kutakon működő üzletek forgalma mára meghaladja egy átlagos éjjel-nappali kisbolt forgalmát. A vásárlók körében az üdítő és a helyben sütött pékáru a legnépszerűbb termékek.

Nem mindegy, hol van a kút és milyenek a vásárlói igények

A magyar piacon komoly szereplőnek számít a Shell is. Jelenleg 189 Shell töltőállomás működik, és mindegyik állomáson megtalálható az úgynevezett deli by Shell. Az új shop formátumok meglehetősen fiatalok: 2018-as indulásuk óta eddig több mint 80 állomást alakítottak át az új shop koncepció szerint.

A megújult állomásokon nem egyformán érhető el a deli by Shell ételkínálata. Az autópályák mentén található „on-the-move” kialakítású töltőállomásokon a vásárlók modern környezetben pihenhetnek a hosszú út alatt, és a szokásos termékek mellett megtalálhatják a minőségi alapanyagokból készülő, teljes deli by Shell ételkínálatot, beleértve a helyben készített szendvicseket, hot dogot illetve a pizzát is.

Deli by Shell (Fotó: shell.hu)
Deli by Shell (Fotó: shell.hu)

A menő kávézók hangulata köszön vissza a „városi kávézó” koncepciójú töltőállomásokon, ahol vendégek kényelmes környezetben intézhetik el személyes vagy üzleti találkozójukat, és ahol a tankolás lehet akár csak másodlagos tényező is. Ezzel szemben a „quick stop” töltőállomásoknál a kínálatot és a shop kialakítását a gyors és egyszerű vásárlás szempontjai határozzák meg. Itt a legtöbb vásárló siet, és a fő hangsúly a tankolás mellett azon van, hogy útközben gyorsan be tudjanak szerezni egy kis harapnivalót.

2025-re a bevétel felét adnák a shop termékek a Shellnél

A visszajelzések azt mutatják, hogy a vásárlók pozitívan fogadták a deli by Shell shopok megújulását. Ezt igazolják a számok is, az új formátumú shopok forgalomnövekedése már az átalakítás utáni hónapokban érzékelhető: ezeknek akár 10 százalékkal gyorsabban nőhet a profitjuk, mint a hálózat többi töltőállomásának.  Emellett még kiemelték, hogy olyan termékekből is jelentős forgalomnövekedést értek el, amelyekből az eladás korábban nem volt számottevő.

Mivel a forgalomra vonatkozó adat bizalmas üzleti információ, így a Shelltől sem kaptunk pontos számokat. Azonban a 2015-ben elindult, a Shell kiskereskedelmi üzletágának fejlesztését célzó stratégia reményeik szerint az elkövetkező években üzletük növekedésének egyik fő katalizátora lesz. Globális céljuk, hogy 2025-re a kiskereskedelemből származó bevételeik fele üzemanyag-értékesítésből, másik fele pedig nem-üzemanyag típusú termékek értékesítésből származik majd.

Meglódult a kutak forgalma
A KSH nemrég publikált Helyzetkép a kiskereskedelemről 2018-as kiadványa szerint a kiskereskedelmi üzletek forgalma 9,8 százalékkal nőtt tavaly. Ezen belül az élelmiszer- és vegyes üzleteké 7,5, a nem élelmiszerüzleteké 10, míg az üzemanyagtöltő állomásoké 16 százalékkal emelkedett. A kiskereskedelmi üzletek forgalmának volumene 6,5 százalékkal nőtt. Az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes üzleteké 3,9, a nem élelmiszer jellegűeké 9,3, a benzinkutaké pedig 7,3 százalékkal bővült.

A Shell kutakon a legkedveltebb termékek közé a kávé, a hot dog és az energiaital tartozik. A Shellnél is úgy látják, a vásárlók egyre kevesebb időt szeretnének fordítani a bevásárlásra, ezért az óriási hipermarketekkel szemben egyre népszerűbbek a kisebb diszkontok, boltok, illetve töltőállomási shopok, amelyek méretüknél fogva kényelmesebb és gyorsabb vásárlási lehetőséget biztosítanak. Továbbá az otthoni főzés helyett egyre többen vannak azok, akik szívesen étkeznek házon kívül.

A hatékonyság mellett a minőség is egyre fontosabb, a vásárlók hajlandók többet költeni a minőségi és az impulzus termékekre, és egyre többen keresik az egészséges, valamint gasztronómiai élményt kínáló ételeket. A tavaly bevezetett megújult deli by Shell étel-ital kínálatukat is ezen fogyasztói igények mentén fejlesztették tovább, és olyan választékot fejlesztettek ki, amelyben a hagyományos ízek kedvelői mellett a vegán, a vegetáriánus és a laktózérzékeny vendégek is megtalálják a számukra megfelelő ételeket.

A Shell számításai szerint nem csak itthon, globális szinten is egyre nagyobb hangsúlyt kapnak a jövőben a töltőállomások shopjai, még nagyobb fókuszt kapva a szolgáltatások, a shop termékek, illetve az étel- és italkínálat. A választék töltőállomásonként azonban eltérő lehet: azok elhelyezkedését, és a vásárlói szokásokat is figyelembe veszik a kínálat kialakításánál.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!