3p

Nagyon megugrott az építőipari vállalkozások száma, 25 százalékkal többet jegyeztek be belőlük, mint egy éve. Az új szereplők 80 százaléka viszont korábbi cégekhez köthető.
 

Az építőiparban 1243 új cég jött létre az idén a harmadik negyedévében, 25 százalékkal több, mint az előző év azonos időszakában - közölte az Optenaz MTI-vel. A céginformációs szolgáltató pénteken közölt adatai szerint az építőipari cégek száma így már megközelíti az 51 ezret. A vállalkozások mellett az ágazatban jelen van mintegy 44 ezer egyéni vállalkozó is.  

A bővülést a termelés felfutásával magyarázzák, emlékeztetve, hogy júliusban 38, augusztusban 24 százalékkal volt magasabb az építőipari termelés az egy évvel korábbi adatokhoz viszonyítva.

A lendület várhatóan még egy ideig tovább fogja lökni az ágazatot. Ezt leginkább a szerződésállomány növekedése támasztja alá, hiszen a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint az építőipari szerződések volumene augusztusban 58,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit - írták.

Ugyanakkor rámutattak: az új szerződések volumene hónapról hónapra meghaladja ugyan az egy évvel korábbit, de rendkívüli hektikusság jellemzi, hiszen júliusban még 70,3 százalékkal, de augusztusban már csak 4,3 százalékkal nőtt az új szerződések értéke az előző év azonos időszakához képest. 

A közleményben kifejtik: az építőipar rendkívül tőkeigényes szektor, a magyar vállalkozások jelentős része viszont likviditási problémákkal küzd, és egy ilyen kiélezett helyzetben a nagy volumenű keresleti hullámzások erősen veszélyeztetik a gazdasági szereplőket. Ehhez társul az építőipar általánosan magas cégfluktuációs szintje, 2018 harmadik negyedévében 1002 építőipari vállalkozás szűnt meg.

Az Opten rámutat: az új szereplők 80 százaléka korábbi cégekhez köthető, így jelentős szerepcsere nincs az ágazatban, de mégis tömegével szűnnek meg és alakulnak vállalkozások. A negyedév  három hónapja alatt közel 2300 építőipari vállalkozás ellen indult végrehajtás, tehát az ágazati szereplők 5 százalékának komoly fizetési nehézségei vannak. Mivel az ágazatban a beruházási láncok igen hosszúak is lehetnek, így a fizetési problémák a vállalkozások jelentős részére kihatnak - olvasható a közleményében.

Az egyetemes magyar cégvilág az építőipari szegmenssel szemben tovább pusztul, igaz, már nem olyan lendületesen, mint korábban. Az idei harmadik negyedévben mintegy 8500 céget töröltek, ez körülbelül 8 százalékkal elmarad az előző év azonos időszakában feljegyzettől. A cégtörlés azonban pozitív esemény is lehet. Az Opten szerint a magyar vállalkozások tömeges megszűnésével a hazai cégvilág megtisztulhat. A megszűnő társaságok java része aligha fog hiányozni a gazdaságból: itthon még mindig szétaprózott és olykor kusza a tulajdonosi struktúra, ez pedig nemcsak a többi piaci szereplőnek, de az államnak is gondot okoz. Erről bővebben itt olvashat.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!