2p

Úgy tűnik, mégsem marad kormányzati válasz nélkül az elmúlt napokban felerősödő elégedetlenség a vendéglátósok részéről. A kormányközeli napilap ugyanis úgy értesült: utófinanszírozás helyett előre megkapják az állami bértámogatást.

A kormány változtat a vendéglátóiparban és a turizmusban érdekelt vállalkozók megsegítése érdekében – tudta meg a Magyar Nemzet. Az intézkedés lényege, hogy az utólagos finanszírozás helyett az igénylők előre megkapják majd az állami bértámogatást. A lap azt írja:

a kormány egy összegben kifizeti február végéig a bértámogatást.

A lépés a vendéglátóhelyeken kívül a szállodák és a fitnesztermek üzemeltetőit is érinti - írja a lap.

Az állami segítséget a jövőben nem az igényléssel érintett hónapot követően teljesítik, hanem már az aktuális hónap elején megérkezik a cégekhez a munkavállalók bértámogatása. Az elszámolási rendszer pedig úgy változik, hogy a bérek kifizetését, illetve a dolgozó megtartását az érintett hónapot követően ellenőrzik.

A vendéglátóhelyek, szálláshelyek nyitvatartásáért tartott demonstráció résztvevői a budapesti Hősök terén 2021. február 1-jén. MTI/Balogh Zoltán
A vendéglátóhelyek, szálláshelyek nyitvatartásáért tartott demonstráció résztvevői a budapesti Hősök terén 2021. február 1-jén. MTI/Balogh Zoltán

A Magyar Nemzet emlékeztet: az érintettek leginkább azt kifogásolták, hogy még januárban sem érkezett meg a novemberi bérek mellé járó állami támogatás - erről korábban az Mfor.hu is közölt összeállítást 

"Kvázi tönkrementem"

December 4-én nyújtottuk be a bértámogatás iránti kérelmet, de a mai napig semmit nem kaptunk, pedig már január 20-át írunk - nyilatkozta lapunknak egy VI. kerületi bár tulajdonosa. Korábbi összeállításunk a témában >>

Az elégedetlenség egyelőre csak viszonylag kevés résztvevővel megrendezett tüntetéseket hozott az elmúlt napokban, de láthatóan elindult egyfajta szervezkedés az érintett szereplők között, miután a járványhelyzet miatti korlátozásokat március 1-jéig meghosszabbították, sőt: a miniszterelnök szavai alapján ennél is későbbre saccolható a szigorítások fokozatos enyhítésének megkezdése.

Nyitás néhány hét múlva?

Ehhez kapcsolódó érdekes kitétel a kormányzati körökből jól tájékozódó lapp cikkében a vendéglátóhelyek újranyitásának időpontjára tett halvány utalás: "a korábbi foglalkoztatottak 30-40 százalékos arányú tavalyi elvándorlása után az újabb pénzügyi kihívások a néhány hét múlva várható ágazati újraindulást is hátráltathatták volna" - írja a lap.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!