1p

A vállalat a forgalma kétszámjegyű növekedésére számít.

Négy új áruházat nyit az Auchan Magyarország az idén, a társaság nettó forgalmának 10 százalék fölötti növekedésére számít. A Magyarországon 19 hipermarketet üzemeltető Auchan sikeresen nyitott a kisebb üzletformák felé, tavaly adták át első szupermarketjüket Szekszárdon, az idén áprilisban pedig első superstore formátumú üzletüket Budapest X. kerületében - mondta Dominique Ducoux, az Auchan Magyarország vezérigazgatója az üzletlánc csütörtöki sajtótájékoztatóján. Közölte, ősszel Zalaegerszegen és Győrben nyitnak szupermarketet, Sopronban pedig újabb superstore koncepciójú áruházat.

Az Auchan bruttó forgalma a 18 benzinkúttal együtt 363,5 milliárd forint volt a 2017. április 1. és 2018. március 31. közötti üzleti évében, 3,7 százalékkal nőtt az előző évhez képest - ismertette Polgár Gergely, a társaság pénzügyi igazgatója.

A nettó forgalom 5,4 százalékkal 309,5 milliárd forintra nőtt. A vállalat adózott eredménye csaknem 6 százalékkal, 3,8 milliárd forintra emelkedett tavaly az előző évihez viszonyítva - jelezte a pénzügyi igazgató.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!