3p

Ront vagy javít Magyarország megítélésén a soros EU-elnökség?
Milyen újabb öt év elé néz Karácsony Gergely?
Mi lesz a liberalizmussal Magyarországon?
Online Klasszis Klubtalálkozó élőben Horn Gáborral!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is a Republikon Alapítvány kuratóriumának elnökétől!

2024. július 24. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Itthon nincs meglepetés: Budapest utcahosszal vezet az egész ország előtt, a legszegényebb megye pedig maradt Szabolcs-Szatmár-Bereg.

2018-ban az európaiak összesen mintegy 9,7 ezer milliárd euróval rendelkeznek. Az egy főre jutó vásárlóerő 2018-ban 2,5 százalékkal nőtt, ami jelentősen meghaladja a tavalyi év adatát. Ennek alapján az átlagos egy főre jutó vásárlóerő 14.292 euró, állapította meg a GfK „Vásárlóerő Európa" tanulmánya, mely 42 ország adatait vetette össze. A fogyasztók számára a vásárlásokhoz rendelkezésre álló összegek országonként természetesen nagymértékben eltérnek egymástól.

Az előző évhez hasonlóan Liechtenstein az első helyet foglalja el, itt az egy főre jutó vásárlóerő 65.438 euró. Ez jóval magasabb, mint a többi országban mért szám, és több mint 4,5-szerese az európai átlagnak. Svájc a második helyen áll 40.456 euró/fő vásárlóerővel, lakosainak az európai átlagnál közel háromszorosan magasabb összeg áll rendelkezésre. A Top10 listán szereplő többi országban is az egy főre jutó vásárlóerő jelentősen meghaladja az átlagot, ezekben az országokban legalább az európai átlag 1,5-szeresét érik el. Ebben az évben Finnország bekerült az első tízbe, megelőzve a 11. helyen levő Egyesült Királyságot, itt az egy főre jutó vásárlóerő 20.572 euró.

Míg a tanulmányban vizsgált 17 ország átlag feletti vásárlóerővel rendelkezik, 25 ország az európai átlag alá került. Ukrajna áll az utolsó helyen, mindössze fejenkénti 1.318 euróval.

Itthon

„Magyarországon az átlagos vásárlóerő 6.654 euró (tavaly ez az érték 6.204 euró volt). Ez az európai átlagnak közel a 47 százalékát éri el, így Magyarország a 30. helyre kerül, közvetlenül Lengyelország mögött.

Az előző évhez képest a legkevesebb vásárlóerővel rendelkező magyarországi megyék között néhány változás történt a rangsorban. Ezzel szemben az első tíz helyen levő megyék között nincsen változás, továbbra is Budapest vezeti a listát. Az egy főre jutó 8.191 euróval a budapestieknek az országos átlagnál 23 százalékkal magasabb összeg áll rendelkezésükre.”- mondta Kui János, a GfK Geomarketing terület vezetője.

Magyarország 20 megyéjéből hét megyében a vásárlóerő az átlag felett van. Ezek Budapest és környéke, illetve a Dunántúl. A közvetlenül Ausztriával határos Győr-Moson-Sopron megye vásárlóereje közelíti meg a legjobban Magyarország átlagát. Ebben a megyében a lakosoknak az országos átlagnál 1,7 százalékkal több pénzük van a kiadásokra.

Az ország északkeleti részén, a Romániával és Ukrajnával határos Szabolcs-Szatmár-Bereg megye áll az utolsó helyen Magyarország megyéi között. Itt az egy főre jutó vásárlóerő 5.281 euró, ami az országos átlag közel 80 százaléka és az európai átlag 37 százaléka.

A leggazdagabb és a legszegényebb megye közötti különbség nem változott számottevően. A fővárosi index enyhe csökkenése a tavaly tapasztaltaknak megfelelően idén is folytatódott (123,3-ről 123,1-re), a sereghajtó Szabolcs-Szatmár–Bereg megyéé növekedett  (77,4-ről 79,4-re). A legjelentősebb növekedést Jász-Nagykun-Szolnok megye produkálta (90,8-ról- 92,9-re). Igaz ez a tendencia általánosságban a vásárlóerő szempontjából kettészakadt ország két felére is.

Budapest indexe összességében és kerületenként vizsgálva is többségében mérséklődött, kivételt a VI., XI., XVI. kerületek képeznek. Legnagyobb mértékű csökkenés a X., XXIII., IV. kerületek esetében figyelhető meg.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!